Március 3-án kezd a Rákóczi a bajnok otthonában

Véglegesítették az OTP Bank Liga tavaszi idényének programját. Két helyen változott a korábban kiadott műsor a Rákóczi meccseit illetően; az egyik módosítás éppen a tavaszi nyitófordulóban történt. E szerint a Rákóczi március 3-án szombaton 15 órakor (a korábbi 17.30 helyett) játssza első idei bajnoki találkozóját a címvédő Videoton otthonában. Az első hazai bajnokit egy héttel később, a Pápa ellen vívja a Sisa-legénység 16 órai kezdettel. 

Hómentesítés a Rákóczi Stadionban

Megkezdődött a Rákóczi pálya hómentesítése Kaposváron. A pályamunkások mellett az Építőipari diákjai is segítenek eltakarítani a havat. Összesen csaknem hétezer négyzetmétert kell ellapátolniuk. 

Újabb döntetlennel zárult a horvát edzőtábor

Horvátországi edzőtáborozásnak zárónapján az NK Opatija ellen mérkőzött meg a Kaposvári Rákóczi. Eredetileg nem az Opatija lett volna az ellenfél, a szervezők az utolsó pillanatban módosítottak a programon. A horvát III. osztály nyugati csoportjának negyedik helyezettje elleni találkozón végül nem született gól.

Munka és meccsek Pulában

Február 14-ig tart a Kaposvári Rákóczi immár hagyományosnak mondható horvátországi edzőtáborozása. Kedvenc zöld-fehér csapatunk a már-már hazai pályának és környezetnek számító Pulában készült a hamarosan induló kupamérkőzésekre és a bajnoki pontvadászatra. A Somogy Sportja riportjának elkészítésben Házi László, a korábbi zseniális kapus, ma a Rákóczi kapusedzője segített, amit ezúton is köszönnek.

Döntetlen a Karlovac ellen

Gól nélküli döntetlent hozott a Rákóczi horvátországi edzőtáborozásának második edzőmérkőzése. Az ellenfél a horvát első osztályban szereplő NK Karlovac együttese volt.  Csapatunkat megtréfálta az időjárás, reggelre ugyanis egy kevés hó esett, amit a helyiek már nagyon régen láttak. A meccset így havas pályán játszották.

Horvátországban is nyert a Rákóczi

Ötödik felkészülési meccsén is győzelmet aratott a tegnaptól Horvátországban edzőtáborozó Kaposvári Rákóczi. Az ellenfél a horvát másodosztályban szereplő NK Hask Zagreb csapata volt, amelyet 3-1 arányban vertünk Pavlovic, Mustapha és Zsók góljaival.

Jöhet az edzőtábor!

A szombati, sikerrel megvívott előkészületi mérkőzés után vasárnapra pihenőt kaptak a Rákóczi labdarúgói, hétfőn aztán útra kel a csapat a horvátországi edzőtáborba.

Ghánai játékossal erősített a Rákóczi

Fiatal ghánai labdarúgóval erősítette meg a keretét a Kaposvári Rákóczi futballcsapata. Aaaron Addo Dankwah a svájci Lugano második csapatától érkezett, és a szezon végéig lesz kölcsönben a zöld-fehérek játékosa.

Négy meccsen négy győzelem!

Negyedik előkészületi mérkőzését is megnyerte a Kaposvári Rákóczi. Az ellenfél ezúttal az NB II Keleti csoportjának negyedik helyén álló Restart Cegléd együttese volt. A telki edzőközpontban, végig hóesésben lejátszott találkozó góljait Grumic, Horváth Tamás és Okuka szerezték. 

Kirchner Krisztián az Év diáksportolója, második az Építőipari csapata

A Somogy Megyei Diáksport Szövetség ezúttal is megválasztotta az elmúlt év legjobb diáksportolóit. A fiúk között Kirchner Krisztián,  a kaposvári Építőipari, Faipari Szakképző Iskola és Kollégium tanulója (edzők#!# Major Gábor, Babos Csaba) lett a legjobb, míg a csapat kategóriában második helyezést szerzett az Építőipari teremlabdarúgó együttese, amelyben a Rákóczi utánpótlás játékosai szerepeltek.

Meccsre készül a Rákóczi

A horvátországi edzőtábor előtti utolsó előkészületi mérkőzésére készül a Rákóczi futballcsapata. A kaposváriak a program alapján az NB II-es Cegléddel találkoznak szombaton a telki edzőközpontban. Az időjárási előrejelzések nem sok jóval kecsegtetnek, az együttes viszont úgy tervezi, hogy útra kel és lejátssza a találkozót. Természetesen szombaton reggel még változhat a helyzet, akkor ismét egyeztetnek majd a felek. 

Ismét a Kulcsár-ügyről

A két klub már jó ideje megállapodott egymással, Kulcsár Kornél azonban még nem írt alá a Haladáshoz. A Rákóczi ügyvezetője pontosította a sajtóban megjelenteket.

Peric a Videotonban folytatja

A bajnoki címvédő Videoton csapatában folytatja pályafutását Milan Peric. A Kaposvári Rákóczi NB I-es futballcsapatának házi gólkirálya három és fél éves szerződést kötött a székesfehérváriakkal.

Már az edzőtáborra hangol a Rákóczi

Három előkészületi mérkőzést már megnyert, most pedig már az edzőtáborra készül a Rákóczi futballcsapata. Sisa Tibor vezetőedző elégedett a játékosok hozzáállásával és az elvégzett munkával, az időjárás viszontagságai azonban egyre több gondot okoznak. Alakul a tavaszi játékoskeret is, de egyelőre több a távozó, mint az érkező. A fiúk hétfőn utaznak el a horvátországi edzőtáborba. 

Alexeev Izraelben folytatja

Újabb játékos távozott a Rákóczi NB I-es futballcsapatától. A moldáv válogatott Serghei Alexeev fél évre, kölcsönbe az izraeli élvonalbeli Maccabi Netanja együtteséhez került. 

Fő támogatók








Médiapartnereink