Két hét múlva rajtol az NB I-es futballbajnokság őszi idénye, de már készül az előtte álló évadra a kaposváriak második csapata is. Az NB III. Dráva-csoportjának bajnoka az NB II. nyugati csoportjába kapott besorolást, és augusztusban lép pályára először. A napokban eldőlt, hogy a Barna László, Miovecz Zoltán páros irányítja majd a kis Rákóczi edzéseit és mérkőzéseit. Illés János ügyvezető elnökkel a zöld-fehérek kaproncai előkészületi találkozója után beszélgettünk. 

– Az első félidőben kimondottan jól játszottunk, megérdemelten szereztünk vezetést. A szünetben az egész csapatot lecserélte Prukner László, és a fiatalok, illetve a próbajátékosok kaptak lehetőséget, míg a jövő heti Európa Liga-mérkőzésre készülő horvátok csak a 65. percben változtattak először a kezdő tizenegyükön. A házigazda végül fordítani tudott. Az első félidő végeredményével kiegyeznék az OTP Bank Liga első fordulójában, az MTK otthonában is…
– Két héttel a rajt előtt hogy áll a játékoskeret kialakítása?
– Úgy gondolom, hogy a keret lassan összeáll. Tény, hogy az elmúlt időszakban inkább távozókról szóltak a hírek, mint az érkezőkről, de tudni kell, hogy Prukner László szűkebb kerettel szeretne dolgozni, mint ahogy azt Sisa Tibor tette. Waltner Róbertet leigazoltuk, Zámbó Bencét kölcsönvettük, és egyelőre még kérdéses a próbajátékosok további sorsa. Ebben a kérdésben is hamarosan dönt majd a szakvezetés.
– Az összeállításból is látszik, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ismét jobbára fiatal külföldieket tesztel a szakvezetés. 
– Ezen a téren nem változott a helyzet#!# továbbra is könnyebb külföldi labdarúgókat szerződtetni, mint magyarokat. Az elmúlt években így alakultak az erőviszonyok. A magyarok sokkal többe kerülnek, mint a külföldiek. Most öten próbálkoznak nálunk, talán már hagyományosan a délszláv területekről; meglátjuk, hasznára lehetnek-e a Rákóczinak.
– Időközben megkezdte a munkát az NB II-es csapat is, ők hol tartanak?
– Annyiban más a helyzetük, hogy csak augusztusban indul a másodosztályú bajnokság, de már megkezdődött az ő felkészülésük is. A napokban az a döntés született, hogy a Barna László, Miovecz Zoltán páros irányítja majd a munkát ennél az együttesnél. Reméljük, a klub profitál majd abból, hogy a fiatal tehetségek az NB II-ben szerezhetnek tapasztalatot, komoly csapatok ellen. 
Összeállt a nyugati csoport mezőnye
A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a 2012-2013. bajnoki év NB II-es csoportbeosztásait. Összesen nyolc "árnyékcsapat" vesz részt a küzdelmekben, a Puskás Akadémia pedig mint önálló klub indulhat. A Debrecen, az Újpest és a Honvéd második csapata a Keleti csoportban, míg a Kaposvár, a Ferencváros, a Haladás, a Győr és a Paks hasonló alakulatai a Nyugati csoportban fognak szerepelni,
Az NB II Nyugati csoportjának mezőnye#!#
Ajka, Baja, Csákvár, Ferencváros II, Gyirmót, Győri ETO II, Haladás II, Kaposvár II, Kozármisleny, Paks II, Puskás Akadémia, Sopron, Szigetszentmiklós, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg