Győzelmi reményekkel lép pályára Diósdon a Rákóczi. Az NB III Nyugati csoportjának 15. fordulójában a 15. helyezett vendégei leszünk, és a papírformát igazolva szeretnénk begyűjteni a három pontot. A találkozó szombaton 13 óra 30 perckor kezdődik. 

Szép győzelmi sorozatunk a múlt hét végén, a Puskás Akadémia II. elleni hazai találkozón szakadt meg, miután gól nélküli döntetlennel ért véget a kilencven perc. A mieink nagy fölényben játszottak, de ezúttal hiányzott az a plusz, ami a gólhoz kell. A fiúk már szombaton javítanának, ugyanis a mezőny hátsó régiójához tartozó Diósd otthonában lének pályára, Soros ellenfelünk a 15. helyen áll, eddig négy meccset nyert, és inkább a hazai pálya előnyére alapoz, mint az idegenbeli bravúrokra…
– Vasárnap, a lefújás után csalódottak voltunk, de aztán visszatért a jókedvünk, hiszen az Érd és a Győr is kikapott, így egy ponttal közelebb kerültünk a listavezetőhöz, és egy ponttal távolabb az ETO csapatától – fogalmazott Házi László vezetőedző. – A diósdiakat feltérképeztük, tudjuk, hogy hazai pályán erősek, de ha jól összpontosítunk, nem maradhat el a siker. Véleményem szerint egyforma játékerőt képviselnek, mint a Komárom, és a játékstílusuk is hasonló. Győzni megyünk hozzájuk.

Csapatunkból Zsivoczky és Müllerlei sérülés, Pintér András pedig sárga lapok miatt hiányzik majd.