A tabella negyedik helyén álló Komárom VSE csapatát fogadja együttesünk vasárnap 19 órakor a harmadosztály Nyugati csoportjának tizedik fordulójában.

 

A bajnokság egyik legjobb formájában lévő csapata, a Komárom VSE látogat majd a Rákóczi Stadionba. A mérkőzés előtt csapatunk ifjú, 18 éves játékosát, Harsányi Dánielt kérdeztük.

– Izgalmas mérkőzésre számítok – kezdte a belső védő. – Hiába vagyunk a 17. helyen, ők meg a negyediken, biztos, hogy kiélezett találkozó lesz, ugyanis a helyezésünk nem reális, hiszen több meccsen is nyerhettünk volna. A lényeg, hogy kevés hibával futballozzunk és értékesítsük a helyzeteinket. Sokat dolgozunk azért edzésen, hogy ezeket megvalósítsuk a mérkőzéseken. A befektetett munkának pedig gólokban is meg kell nyilvánulnia.

Harsányi Dániel már több meccsen is bizonyította, hogy fényes jövő áll előtte. Ebben a szezonban eddig tíz tétmérkőzésen kapott lehetőséget, mindannyiszor kezdőként.

– Nagyon jól érzem magam a csapatban, annak pedig külön örülök, hogy olyan játékosokkal játszhatok együtt, akik már az NB I.-ben is szerepeltek – tette hozzá Harsányi Dániel. – Így egy kicsit felszabadult vagyok, mert a társaim mindig kisegítenek, ha elhibázok valamit.

Fiatal belső védőnk a gyermek korát egy másik földrészen töltötte, ahonnét nemrég tért haza.

– Öt éves voltam, amikor elköltöztünk az Egyesült Államokba, ahol tizenkét évig éltem – mondta Harsányi Dániel. – Ezt követően jöttem vissza Magyarországra. A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián rengeteget fejlődtem egy év alatt, sokkal több edzésünk és mérkőzésünk volt, mint Amerikában.