Az U20-as és az U21-es válogatott is egy-egy tesztmérkőzéssel zárta háromnapos telki összetartását. Az U21-es csapat – amelyben a második félidőben pályára lépett Balázs Benjámin és Jánvári Gábor is – 5-2-re verte az NB I-es Siófok együttesét. A válogatott negyedik gólját Balázs Benjámin szerezte.

Az U21-es válogatott fölényben játszva kezdte az első félidőt, és a 14. percben Bódi Ádám szöglete után Szokol Zsolt közelről védhetetlenül a kapuba lőtt, megszerezve a vezetést Róth Antal együttesének. A 40. percben Fiola Attila jobb oldali beadását követően Beliczky Gergő ért bele a labdába, amely a lécről a kapuba pattant (2-0), a 47. percben pedig Tischler Patrik maradt üresen a kapu előtt, és értékesítette magabiztosan az adódó helyzetet (3-0). Az 53. percben Fejes András közeli találatával szépített a Siófok (3-1), majd az 57. percben Heffler Norbert hatalmas, 20 méteres bombagóllal csökkentette egyre a különbséget (3-2). Az 58. percben Balázs Benjámin közelről, szép mozdulattal lőtt a kapuba (4-2), majd a 72. percben Balajti Ádám állította be az 5-2-es végeredményt.
 
U21-es válogatott, 1. félidő#!# Dibusz Dénes – Szokol Zsolt, Litauszki Róbert, Fiola Attila, Devecseri Szilárd, – Iszlai Bence, Takács Péter – Bódi Ádám, Haraszti Zsolt, Bertus Lajos – Beliczky Gergő
2. félidő#!# Antal Botond – Margitics Andor, Fodor Ferenc, Kálnoki-Kis Dávid, Jánvári Gábor – Nagy Patrik, Hidi Patrik – Simon Krisztián, Balajti Ádám, Balázs Benjámin – Tischler Patrik
 
– A játék legfontosabb része a gól, ezért nagyon örülök, hogy mindkét csapat öt-öt találatot ért ma el. Természetesen a nemzetközi mezőnyt gyorsabb, dinamikusabb játék jellemzi, de azért az U21-esek NB I-es csapat elleni sikere feltétlenül értékmérőnek tekinthető – nyilatkozta a mérkőzések után Róth Antal.- A két együttes egymásra épül, s az U21-ben azoknak a futballistáknak kell szerepelniük, akik éppen a legjobb formában vannak, a legtöbbet tudnak tenni a csapatért. A mai két mérkőzés hasznos volt, mert képet adott arról, hogy a kerettagok hol tartanak a felkészülés jelenlegi periódusában.