A Békéscsaba 1912 Előre otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga negyedik fordulójában csapatunk. A vasárnap 19 órakor kezdődő találkozót a hazaiak a harmadik, míg együttesünk a tizenhatodik helyről várja.

 

Az elmúlt három forduló során csapatunk mindannyiszor rászolgált volna a győzelemre, de az első siker még várat magára. Bár játékban a Nyíregyházát és a Kazincbarcikát is felülmúlta csapatunk, s Győrben is uralta a mérkőzést, de utóbbi két bajnokin csak egy-egy ponttal gyarapodott klubunk.

– Az eredmény a lényeg – hangsúlyozta Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Egy edző álma, hogy a csapata minden meccsen szépen, közönségszórakoztató módon futballozon és három-négy gólt rúgjon, de ez nem valósulhat meg mindig. A cél nyilván ez, de ha nem jön össze, azonban a győzelem igen, akkor is elégedettnek kell lenni, s tovább kell dolgozni azért, hogy a következő meccsen már a játék is jó legyen. Az elmúlt három meccsen fölényben játszottunk, néhol szépen is, de nem voltunk fegyelmezettek, így szomorú lett a mérkőzések vége. Békéscsabán így inkább a győzelemre helyezzük ki a hangsúlyt.