Békéscsabán is folytatódott csapatunk remek sorozata. A Merkantil Bank Liga NB II. 12. fordulójában bár a hazaiak szereztek vezetést, együttesünk Rajczi Péter találatával az egyik pontot elhozta a Viharsarokból.

Az előző, Győr elleni mérkőzéshez képest igen felforgatta a csapatot Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. Erre több okból is szükség volt, hiszen öt, standard kezdőjátékosunk is sérült, illetve ez már az ötödik tétmérkőzése volt együttesünknek az elmúlt két hétben.
A találkozó elején kiegyenlített játék folyt a pályán, majd fokozatosan vette át a meccs irányítását a Békéscsaba. A hazaiak részéről Gránicz Patrik volt a legveszélyesebb, akinek szabadrúgását és közeli lövését is védenie kellett Slakta Balázsnak.
Az első játékrész nem hozott gólt, erre majdnem egy órát kellett várni, amikor Szatmári István távoli, a kapu előtt megpattanó lövése talált utat a jobb alsóba. A vezető találattól nem roppant össze együttesünk, s fokozatosan vette át a mérkőzés irányítását az egyre csak fáradó hazaiaktól, akik csak ívelgetésből éltek. Csapatunk viszont egyre több veszélyes támadást vezetett, de Ur László fejese célt tévesztett, míg Vachtler Csaba szabadrúgásánál bravúrt mutatott be a csabai hálóőr. A hosszabbításban aztán sikerült az egyenlítés, hiszen Rajczi Péter magabiztosan értékesítette a megítélt tizenegyest.
Együttesünk továbbra is szárnyal, hiszen az első forduló óta nem talált legyőzőre, s őrzi negyedik helyét.

Waltner Róbert: Mezőnyben nem voltunk jobbak, de az utolsó percig küzdöttünk és megérdemeltünk az egy pontot. Ezt nagyon meg kell becsülnünk, hiszen a Békéscsaba hat meccsből hatot nyert eddig otthon, 12 rúgott és egy kapott gól mellett, ez volt az első döntetlenjük hazai pályán. Slakta Balázs remekül védett a mérkőzésen, de sajnos kaptunk egy potyagólt. A második félidő utolsó húsz percében kezdtünk el nyomni, s az egyenlítő gól előtt is volt egy tizenegyes-szituáció, amit nem kaptunk meg, pedig még a békéscsabaiak is elismerték, hogy az volt. Igazi csapatként küzdöttünk, aki pályára lépett mindent megtett a sikerért, pedig a több száz kilométeres utazás miatt is fáradtak voltak a játékosok. Ráadásul Pogacsics Krisztián, Zsiga Ervin, Hegedűs Dávid, Szabó Alex, Nagy Krisztián is sérült.
– Az első félidőben egyszer figyelmeztetett a játékvezető, pedig akkor sem, sőt, amikor elküldött a kispadról akkor sem mondtam semmi sértőt – mondta elküldéséről Waltner Róbert. – Igaz, hogy reklamáltam, de úgy gondolom, ennyi belefér egy feszült mérkőzésbe.

Békéscsaba 1912 Előre–Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (0–0)
Békéscsaba, 400 néző. V.: Oláh G. (Punyi, Márkus P.).
Békéscsaba 1912 Előre: Ribánszki – Viczián, Szélpál, Zahorán – Szalai D., Király P. (Sinanovics, 81. p.) – Mezei (Lustyik, 66. p.), Hursán, Szatmári I. – Gránicz (Nagy S., 87. p.), Urbin. Vezetőedző: Boér Gábor.
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Lakatos G., Fodor M. – Szakály A., Godzsajev-Telmán – Csernák (Bíró D., 62. p.), Beliczky, Tömösvári – Andorka (Rajczi, 68. p.). Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzők: Szatmári I. (58. p.), illetve Rajczi (92. p. – 11-esből).
Sárga lap: Mezei (38. p.), Király P. (78. p.), Ribánszki (91. p.), illetve Vachtler (6. p.), Tömösvári (23. p.), Bíró D. (79. p.).