Remek kaposvári sikereket hozott a hétvégi utánpótlás forduló. Az országos kiemelt bajnokságban szereplő Rákóczi U17-es együttes megverte a DVSC-t, míg az NB I Nyugati csoportjában a második helyen álló U13-as gárda újabb nagy skalpot gyűjtött be#!# a veretlen Haladás együttesét ütötte ki hazai pályán. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

NB I-es utánpótlás bajnokságok
U19 K.Rákóczi-Debrecen 1-1 (0-1)
Rákóczi#!# Sztropkó – Garai, Kiss Attila., Páger, Laczkó, Horváth Á., Nagy G., Böjte P., Bakos, Mikola, Kirchner. Csere#!# Vései, Lovász, Dobos. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerző#!# Böjte P. 
Richter Sándor#!# Az erőviszonyokat felmérve, a meccs előtt kiegyeztünk volna döntetlennel. Most már azt mondom, hogy győzelmet érdemeltünk, ugyanis a játékosok mindent megtettek a sikerért. Sajnos, a szerencse még mindig nem található Kaposváron… A játékosok hozzáállásához gratulálok!
U17 K.Rákóczi-Debrecen 1-0 (1-0)
Rákóczi#!# Rusák – Kolumbán, Matucza, Hampuk, Gelencsér, Szenászna, Kuti, Pallósi, Bene, Szolomayer, Vaszilkó. Csere#!# Orosz, Dobos, Nádori, Mayer. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerző#!# Pallósi.
Bőzsöny János#!# Az illetékeseknek köszönet azért, hogy a stadion edzőpályáján játszhattunk! A mérkőzés nagy küzdelmet, látványos gólt és megérdemelt győzelmet hozott. 
U15 K.Rákóczi-Sopron 4-5 (1-4)
Rákóczi#!# Czebei – Balázs, Murvay, Kiss Bálint, Neubauer, Pap D., Andermann, Mátyás, Kozics, Korcz, Mayer. Csere#!# Richter, Göttlinger. Edző#!# Major Gábor
Gólszerzők#!# Mayer 3, Kozics. 
Major Gábor#!# Nem várt, de a mutatott teljesítmény alapján nem meglepő vereséget szenvedtünk. Ha egy csapat hazai pályán négy gólt tud rúgni és ez nem elég a győzelemhez, akkor azt nem is érdemli meg. Mi ma így jártunk… 
U13 K.Rákóczi-Sopron 2-1 (1-1)
Rákóczi#!# Horváth M. – Hujbert, Keszthelyi, Bodó, Nagy, Szabó, Ignác, Ozorai S., Horváth F., Ozorai B., Vajda. Csere#!# Decsi, Lotti. Edző#!# Konrád László
Gólszerző#!# Ozorai B. 2. 
Konrád László#!# Tíz nap alatt ez volt a harmadik mérkőzésünk, minden elismerés a fiúké, hogy ezeket meg tudták nyerni. 
(Szerdán játszották)
U15 K.Rákóczi-Illés Akadémia 3-3 (1-1)
Rákóczi#!# Bogdán – Balázs B., Murvay, Kiss Bálint, Cser, Kiss Bence, Göttlinger, Mátyás, Pap, Kozics, Mayer. Csere#!# Neubauer, Száraz, Korcz, Weimann, Richter, Andermann. Edző#!# Major Gábor
Gólszerzők#!# Kozics 2, Mátyás. 
Major Gábor#!# Kicsit talán a szerencsének is köszönhetően sikerült pontot szerezni, de ezért a csapat meg is dolgozott és kétszer is hátrányból tudott egalizálni. 
U13 K.Rákóczi-Illés Akadémia 7-2 (4-2)
Rákóczi#!# Horváth M. – Perák, Szabó, Bodó, Ignác, Keszthelyi, Horváth F., Király Á., Ozorai S., Ozorai B., Vajda. Csere#!# Zalánfi, Hujbert, Gazder, Nagy, Lotti, Decsi, Vasvári. Edző#!# Konrád László
Gólszerzők#!# Vajda 4, Horváth F., Ozorai S., Ozorai B. 
Konrád László#!# Sziporkáztak a fiúk a pályán, ilyen arányban is megérdemelt a győzelmünk. 
NB II-es utánpótlás bajnokságok
U18 K.Rákóczi-Kozármisleny 3-4 (0-3)
Rákóczi#!# Bódog – Keresztes, Pető, Kiss András, Tavaszi, Bogdán M., Korona, Tulok, Németh P., Weimann, Strángli. Csere#!# Sánta, Horváth Á., Szerelem, Garai. Edző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Weimann, Bogdán, Strángli. 
Miovecz Zoltán#!# Soha nem volt kenyerem a játékvezetőkkel foglalkozni és a jövőben sem teszem. Most viszont el kell mondjam, hogy megérdemelnék a játékosok, az edzők és a mérkőzést megtekintők is, hogy a sporik felkészülten érkezzenek a mérkőzésre, és az adott szinthez mérten lássák el feladatukat. 
U16 K.Rákóczi-Kozármisleny 1-2 (1-1)
Rákóczi#!# Veriga – Törzsök, Somogyi, Zsebe, Vörös, Vadász, Hirsch, Csáki, Kovács Balázs, Kovács Bence, Kiss K. Csere#!# Árvai, Zrinyi. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerző#!# Kovács Bence.
Horváth Zoltán#!# Az a csapat nyerte meg a mérkőzést, amely kevesebbet hibázott. Becsülettel küzdöttünk az egyenlítésért, de sajnos nem sikerült, elsősorban egyéni hibák miatt kaptunk ki. 
U14 K.Rákóczi-Kozármisleny 0-2 (0-2)
Rákóczi#!# Borsi – Vig, Gulyás, Kiss Bence, Vadas, Száraz, Prukner, Grabarics, Nagy K., Ujhelyi, Vörös. Csere#!# Nagy L., Károlyi, Fülöp. Edző#!# Gáspár András
Gáspár András#!# Az idény egyik legrosszabb játékával, súlyos egyéni hibákkal és két góllal megajándékoztuk a vendégeket, akik kíméletlenül használták ki helyzeteiket. 
U12 K.Rákóczi-Kozármisleny 1-7 (0-5)
Rákóczi#!# Pálfi – Handa, Dózsa, Galambos, Jansen, Török Zs., Horváth Á., Török A., Vető, Zsálek, Mayer. Csere#!# Bodó, Steller, Hammel, Péterfai, Wolf. Edző#!# Petrók Viktor
Gólszerző#!# Wolf. 
Petrók Viktor#!# A játék minden elemében fölénk nőtt a Kozármisleny és ez elgondolkodtató részünkről.