A BFC Siófok együttese ellen is folytatódott csapatunk remek sorozata. A Merkantil Bank Liga NB II. kilencedik fordulójában Rajczi Péter találatával győztük le a Balaton-parti riválisunkat.

A siófokiak Mihalecz István irányításával, egy jobb formába lendülve várták a találkozót, míg együttesünk nyolc veretlen tétmérkőzéssel a háta mögött. Az első negyed órában mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, majd a lüktető, izgalmas ritmus alábbhagyott, így nem igazán forogtak veszélyben a kapuk ebben a játékrészben.
A második elején egy támadáson belül Beliczky Gergő, Hegedűs Dávid és Bíró Dominik is célba vette a vendégek kapuját. Utóbbi állt legközelebb a gólszerzéshez, de közeli próbálkozását Tajti Norbert bravúrral védte. Együttesünk fokozatosan kezdett fölényben játszani, s a vezetést is megszerezte: Tömösvári Bálint beadására remekül érkezett Beliczky Gergő, akinek fejesét pont Rajczi Péter elé ütötte ki Tajti Norbert, támadónk pedig közelről a kapuba gurított. A folytatásban a Siófok próbálkozott az egyenlítéssel, így csapatunk bátran kontrázhatott. Bár Beliczky Gergő és Nagy Richárd is közel állt a gólszerzéshez, de újabb találat már nem született.
A győzelemmel együttesünk tovább növelte veretlenségi sorozatát, s fellépet a tabella harmadik helyére.

Waltner Róbert: Nehéz mérkőzést, egy igazi rangadót játszottunk. Nem játszottunk jól, de értékes győzelmet arattunk a Siófok ellen, amely a jövőben biztos, hogy feljebb fog lépni a tabellán. Az első félidő nem tetszett, nem voltak nagy helyzetek. Örülök, hogy a fiúk betartották az utasításokat, amiket kértem tőlük a szünetben, s egy góllal sikerült megnyernünk a mérkőzést. A gól után voltak lehetőségeink, ha egy kicsit türelmesebbek vagyunk újra betalálhattunk volna.

Mihalecz István: Jó iramú, tipikus egygólos mérkőzés volt. A pontszerzéshez az első három helyzetünkből be kellett volna találnunk, ez nekünk nem sikerül, míg a Kaposvár a másodikból betalált. Ez eldöntötte a mérkőzést. A csapatom játékával és hozzáállásával elégedett vagyok. A következő mérkőzésen, ha így játszunk, akkor ez pontokban is megmutatkozik majd.

Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok 1–0 (0–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 800 néző. V.: Molnár A. (Horváth Z., Legeza).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Nagy J., Hegedűs D., Szabó A., Hadaró – Szakály A., Nagy K. (Godzsajev-Telmán, 56. p.) – Zsiga (Nagy R., 77. p.), Beliczky, Bíró D. (Tömösvári, 60. p.) – Rajczi. Vezetőedző: Waltner Róbert.
BFC Siófok: Tajti – Gál, Fehér Z., Lorentz, Csibra – Réti (Kiss B., 82. p.), Horváth A. (Zamostny, 67. p.), – Nagy D. (Petneházi, 67. p.), Bolla, Medgyes Z. – Elek B. Vezetőedző: Mihalecz István.
Gólszerző: Rajczi (65. p.).
Sárga lap: Bíró D. (36. p.), illetve Horváth A. (31. p.), Réti (71. p.)

Kaposvári Rákóczi FC-BFC Siófok (1-0)
2018. szeptember 26.