A Sárvár elleni hazai siker után idegenben is győzött a Rákóczi az NB III Nyugati csoportjában. Csapatunk Hujber Tamás első félidőben szerzett két góljával, valamint Kollega Krisztián találatával szerzett három pontot Csepelen.

Jobban kezdte a mérkőzést a Rákóczi, több lehetőséget is kialakított, majd az első negyedóra végén a vezetést is megszerezte. Nagy Krisztián tört be a tizenhatoson belülre, visszagurításából pedig Hujber Tamás szerezte meg a vezetést a Rákóczinak (0–1).(A mérkőzés hivatalos jegyzőkönyvében a hazaiak védőjének, Durso Guilanonak adták a találatot.) A félidő végén aztán újra Hujber került helyzetbe#!# egy tért ölelő átadás után elhúzta a labdát a kapus mellett, majd higgadtan a hálóba gurított (0–2).
A második félidőben is folytatódtak a kaposvári rohamok, de a fiúk egyre többször sétáltak bele a hazaiak lescsapdájába, és a játék is kapkodóvá vált. Az utolsó negyed órában egyre veszélyesebbé váltak a csepeli támadások, de egy kontra végén Jovánczai Zoltán hozta kihagyhatatlan helyzetbe Kollega Krisztiánt, aki bebiztosította a Rákóczi magabiztos sikerét (0–3).
A mieink megérdemelten gyűjtötték be az újabb három pontot, a becsülettel küzdő Csepel ellen a helyenként jó iramú mérkőzésen.
Csepel FC – Kaposvári Rákóczi FC 0–3 (0–2)
Csepel, 200 néző. V.#!# Mencsik
Csepel#!# Lőrincz – Dévai, Hesz, Durso, Telpán – Simon K. (Németh G., 57.), Tóth Cs. (Borgulya, 76.), Fisli, Korozmán, Szabó Á.– Horváth Á. (Somodi, 57.). Vezetőedző#!# Gabora Krisztián
Rákóczi FC#!# Gőcze – Lakatos G., Ludánszki, Vadas – Nagy J., Pintér A., Nagy K., Hadaró – Szakály A. (Jovánczai, 59.), Hujber (Godzsajev, 69., Ivancsics, 84.), Kollega K. Vezetőedző#!# Artner Tamás.
Gólszerzők#!# Durso (15. – öngól), Hujber (40.), Kollega K. (89.)
Sárga lap#!# Lakatos (43.), Gőcze (60.).
Artner Tamás#!# – Magabiztos, megérdemelt győzelmet arattunk. Az első félidőben végig a megbeszéltek szerint játszottunk, és két gólt is sikerült szereznünk. A második játékrészt is jól kezdtük, majd harcmodort váltott a Csepel, több volt az ütközés. A végén újból betaláltunk, ezzel bebiztosítottuk a sikert.