Az OTP Bank Liga 30. fordulójának újabb hétközi mérkőzésén a Paksi FC otthonában szólítják majd pályára labdarúgóinkat szerdán 16 óra 55 perckor.

 

A tabellán tizedik, még bent maradást érő helyen álló Paksi FC otthonában vívja e heti első bajnoki mérkőzését csapatunk. A két együttes jól ismeri egymást, hiszen ebben a szezonban a két bajnoki mellett két felkészülési meccset is vívtak egymással.

– Nem lehet összehasonlítani az edzőmérkőzést a bajnokival, de az tény, hogy mind a két felkészülési találkozón jól játszottunk – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk edzője. – Bízom benne, hogy szerdán is jó mérkőzést fogunk játszani, mindenki becsülettel küzd majd és helyt tudunk állni. Szeretném, ha azzal a mentalitással lépnének pályára a játékosok, mint a Diósgyőr ellen. Szerdán hárman is debütálni fognak az NB I.-ben, remélem, hogy kellően motiváltak lesznek ezáltal.

A bajnokság újraindulása óta egy igen sűrű ritmusban követik egymást a mérkőzések, így a szerdai bajnokin az is döntő lehet, hogy ezt mely csapat bírja jobban.

– Vasárnap mindenki százhúsz százalékot adott ki magából, nagyon fáradtak a játékosok, még a fiatalok is jelezték, hogy azok – tette hozzá Waltner Róbert. – Mindig a meccset követő második napra jön ki a fáradság, mivel az esti mérkőzés után nem tudják kipihenni magukat, mert magas az adrenalinszintjük, nem tudnak miatta aludni. Nem akarjuk, hogy ennek sérülés legyen a vége, így a frissesség érdekében rotálni fogunk.