Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Balatonfüredi FC csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának 27. fordulójában, vasárnap 16 a Balatonfüredi FC érkezik majd a Rákóczi Stadionba. A találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit a soron következő ellenféllel, melyet 1924-ben alapítottak. A gárda ettől kezdve aktív tagja a magyar futballnak. Kezdetekben a különböző járási, majd a Veszprém megyei bajnokságokban szerepelt, egészen a kilencvenes évekig. A klub ekkor jutott fel elsőként az NB III.-ba, majd négy szezon után ismét osztályt váltott, s két évadot töltött el az NB II. Nyugati csoportjában. Ezt követően a csapat ingázott harmad- és a negyedosztály között, egészen a 2010-ig, amitől kezdve újabb hat szezonon keresztül volt az NB III.-as tagja a Balatonfüred, amely ezt követően kiesett a megye egybe. A feljutásra négy évük ment rá a balatoniaknak, de az előző szezont már újra a harmadik ligában töltötte a csapat, s a 11. helyen zárt a volt olimpiai válogatott támadó, Borgulya István irányításával.

A Balatonfüred legnagyobb eredményei közé tartozik, hogy 1982-ben Szabad Föld Kupa döntőt vívhatott a csapat, illetve egy NB III.-as bajnoki cím is szerepel még a gyűjteményben.

 

Jelen

Az eddig megvívott 26 bajnoki után a Balatonfüredi FC a 16. helyről várja a találkozót. A balatoniak eddig 27 pontot gyűjtöttek, ebből tízet tavasszal. A téli szünetet még a kiesőhelyen töltötte Borgulya István együttese, amely ezt követően megtáltosodott, hiszen az elmúlt hat bajnokiból hármat is megnyert, s egy döntetlent is fel tud mutatni két vereség mellett. A tavaszi nyitófordulóban bár kikaptak Győrben Szabó Bencéék, de ezt követően elhozták a három pontot Sopronból, majd a Pápát is legyőzték, ráadásul kapott gól nélkül. Tatabányáról bár nem tudtak ponttal távozni, de a Komáromban már igen. A legutóbbi fordulóban pedig kinyitották a gólcsapot, ugyanis nyolc-nullás győzelmet arattak a sereghajtó Andráshida felett.

 

Meccstörténelem

A két klub eddig öt alkalommal találkozott egymással, ebből négyszer a másodosztályban. Csapatunk három mérkőzést is megnyert, továbbá egy döntetlen szerepel a közös történelemkönyvben az NB II.-ben. Az egyetlen harmadik ligás összecsapásra az őszi szezonban került sor, erre pedig nem szívesen emlékezünk vissza, hiszen csapatunk sorozatban hagyta ki a nagyobbnál-nagyobb ziccereket, amik végül megbosszulták magukat, így a balatonfürediek a hosszabbításban, egy egyéni akciót követően otthon tartották a három pontot. Vasárnap azonban lehetőség nyílik a visszavágásra. A 16 órakor kezdődő mérkőzést a Kapos TV élőben közvetíti majd a YouTube csatornáján keresztül. A linket a Facebook oldalunkon tesszük majd közzé.