Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a BVSC-Zugló csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának 30. fordulójában, szerdán 18 órakor a BVSC-Zuglót fogadja majd csapatunk a cukorgyári gödörben. A mérkőzés előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a 110 éve alapított fővárosi vasutasokkal, kiknek történelméről itt írtunk részletesebben.

 

Jelen

A BVSC-Zugló az első helyről érkezik a somogyi megyeszékhelyre. Buzsáky Ákos tanítványai kirobbanó formában vannak, ráadásul szerdára egy öt-egyes, kiütéses, Andráshida elleni sikerrel hangoltak, melyen Kokenszky Norbert háromszor is betalált, így már 34 találatnál jár a szezonban. Ez csupán hárommal kevesebb, mint együttesünk lőtt góljainak száma. A támadóra tehát oda kell majd figyelni a hétközi meccs során is. A fővárosiak a mögöttünk hagyott 29 forduló során csupán háromszor szenvedtek vereséget, kétszer az őket üldöző Mosonmagyaróvártól, míg egyszer Bicskén maradtak alul. Pontot sem igazán vesztenek a sárga-kékek, akik csak az Andráshida, illetve a Fehérvár II. ellen értek el döntetlent, a többi 24 bajnoki alkalmával pedig győztesen hagyták el a játékteret. A BVSC jelenlegi győzelmi sorozata nyolc mérkőzés óta tart. Ezeken a találkozókon 31 alkalommal voltak eredményesek Buzsáky Ákos tanítványai, akik igen jól zártak hátul, hiszen emellett csak három gólt kaptak.

 

Meccstörténelem

A két klub eddig kilenc alkalommal találkozott egymással, ebből nyolcszor a másodosztályban. Együttesünk csupán egy győzelemnek örülhetett eddig, amikor is 1999 októberében kettő-egyre nyert hazai pályán Rajczi Péter és Barna László góljaival. Emellett három alkalommal tudott egy pontot szerezni csapatunk, míg a vasutasok öt sikernek is örülhettek. A két csapat közti első mérkőzés a budapesti Szőnyi úti stadion adott otthont, még 1961 őszén, amikor is a hazaiak kettő-nullára verték az alábbi összeállításban pályára lépő csapatunkat: Őri – Szigeti, Szili, Gergely – Tóth, Márkus – Horváth, Szentgróti, Herbel, Lieber, Szűcs. Edző dr. Zádori László. Az őszi, eddig egyeltlen harmadosztályú mérkőzés sem sikerült jól számunkra, hiszen egy teljesen kiegyenlített összecsapáson Májer Gergő góljával a fővárosban maradtak a pontok.