Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Szombathelyi Haladás csapata van a célkeresztben.

 

A Merkantil Bank Liga NB II. hetedik fordulójában a Szombathelyi Haladás érkezik a somogyi megyeszékhelyre. A vasárnap 19 órakor kezdődő találkozót a vasiak a tabella ötödik, míg csapatunk a tizenhetedik helyéről várja.

A Haladás az elmúlt hat mérkőzéséből hármat megnyert, míg két játszott döntetlent, s csak egyszer maradt alul. A nyitófordulóban egy gólzáporos öt-egyes sikerrel nyitottak Mátyus János tanítványai a BFC Siófok ellen, majd ikszeltek hazai pályán a Szolnokkal. A harmadik fordulóban csúszott be az eddigi egyetlen blama, amikor is nem tudtak ponttal távozni Gyirmótról. A következő meccsen viszont már javítottak, hiszen verték a Szegedet, majd kis híján a Vasast is, de végül döntetlennel zártak Angyalföldön. A legutóbbi játéknapon, szerdán egy góllal nyertek a jó formában lévő Ajka ellen. Ez pedig mindenképp azt mutatja, hogy a szombathelyiek szeretnék feledtetni az előző szezont, amikor is a még pont bent maradást jelentő tizenhetedik helyen zárták a koronavírus-járvány miatt félbeszakított évadot.

A két csapat eddig harminc alkalommal találkozott egymással bajnoki mérkőzésen. Az élvonalban húsz, míg a második ligában tíz mérkőzésen léptek pályára egymás ellen a zöld-fehér klubok játékosai. Az NB I-es mérleg hat kaposvári, míg nyolc szombathelyi siker mellett nyolc döntetlen. A másodosztályban már nagyobb a vasi fölény, hiszen öt Haladás győzelem mellett csak két Rákóczi siker született három iksz mellett.

Az első találkozóig egészen 1961 szeptemberéig kell visszalapozni a sport almanachban. Ekkor az Őri – Tóth, Szili, Gergely – Szigeti, Márkus – Ács, Szentgróti, Horváth, Herbel, Lieber összeállításban küldte pályára csapatát Zádori László edző a másodosztály nyolcadik fordulójában. Az akkor még Kaposvári Kinizsi néven szereplő csapatunk három-egyre kikapott, elszenvedve első vereségét a szezonban.

 

Így változott a nyáron a Szombathelyi Haladás kerete a nyáron.

Érkezett: Csilus Tamás (BFC Siófok), Mocsi Attila (Mol Fehérvár FC), Kelemen Dávid (Paks – kölcsönbe).
Távozott: Balogh Ferenc (MTE 1904 – kölcsönbe), Bokor Bence (MTE 1904 – kölcsönbe), Gyurján Márton (ZTE), Jagodics Márk (Mezőkövesd), Kiss Ágoston (Puskás Akadémia), Kovalovszki Máté (Lipót Pékség – kölcsön után végleg), Simon András (Gyirmót FC Győr), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd).