Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Kolorcity Kazincbarcika SC csapata van a célkeresztben.

 

A Merkantil Bank Liga NB II. harmadik fordulójában a Kolorcity Kazincbarcika SC látogat a Rákóczi-stadionba. A vasárnap 19 órakor kezdődő mérkőzést mind a két együttes egy-egy ponttal várja, így nagyon bízunk benne, hogy csapatunk megszerzi első sikerét. 

Az arculatváltáson áteső Kazincbarcika SC még Boér Gábor irányításával kezdte el az idei szezonra való felkészülést, azonban a bajnoki rajt előtt nemsokkal elcsábította az edzőt az élvonalban érdekelt ZTE FC, így Vitelki Zoltán tért vissza a borsodi gárdához. A tréner számára nem ismeretlen a kazincbarcikai közeg, hiszen korábban a 2017/2018-as szezonban már irányította az együttesnél folyó szakmai munkát. A régi-új edző az elmúlt két forduló során eddig egy pontot tud felmutatni, amelyet a feljutás egyik nagy esélyesének, a Vasasnak az otthonában szerzett csapatával. A Kazincbarcika már az első negyed órában, Toma György góljával megszerezte a vezetést, majd taktikus futballal egészen a 64. percig őrizte, de ekkor Feczesin Róbert góljával egyenlített a sokat támadó angyalföldi gárda. A második fordulóban Ajkán lépett pályára a KBSC, amely ekkor is megszerezte a vezetést az első negyed órában, de a hazaiak fordítottak, s három gólt lőve otthon tartották a három pontot. 

A két csapat történelme nem tekint vissza nagy múltra. A másodosztályban mindösszesen kétszer találkoztunk a kazincbarcikaiakkal, méghozzá a Merkantil Bank Liga 2018/2019-es kiírásában. Akkor idegenben egy kettő-kettővel végződő találkozón szereztünk egy pontot, míg hazai környezetben Nagy Krisztián és Beliczky Gergő találatival tartottuk otthon a három pontot. 

A jelenleg is tartó átigazolási szezonban így változott eddig a Kolorcity Kazincbarcika SC kerete:

Érkezett: Bereczki Dániel (Debreceni VSC), Dávid Zoltán Gergő (Békéscsaba), Tóth László (Vasas FC – kölcsönből vissza), Zahorán Balázs (Békéscsaba).

Távozott: Ádám Ferenc (Putnok – ismét kölcsönbe), Berki István (?), Fekete Ádám (?), Gábor Lukács (Kecskemét), Géringer Tamás (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Harangozó Bence (SC Sopron), Kréti Gergő (Putnok), Lakatos Miklós (Putnok – ismét kölcsönbe).