Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Komárom VSE csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának 29. fordulójában, vasárnap 11 órakor a Komárom VSE otthonában szólítják pályára labdarúgóinkat. A találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit a soron következő ellenféllel, melyet 1947-ben alapítottak. A klub ettől kezdve aktív tagja a honi labdarúgásnak. A történelme során jobbára a megyei, területi bajnokságokban volt érdekelt az együttes, amely több néven is szerepelt már (pl.: Szőnyi MOLAJ, Komáromi Olajmunkás), de az ezredforduló óta már a Komárom VSE nevet használja a csapat. A Komárom sokévnyi megye egyes szereplést követően a 2012/2013-as évadban szerepelt első ízben a harmadik ligában. Ekkor még csak egy szezont töltött az NB III.-ban a csapat, ahová három évet követően jutott vissza, újra csak egy szezonra. A gárda ezt követően ismét kiesett, de csak egy évre, s a 2018/2019-es szezon óta már folyamatosan a harmadosztály tagja.

 

Jelen

A Komárom VSE kilenc 28 bajnoki fordulót követően harminc ponttal a még kiesést jelentő 17. helyet foglalja el. A volt szövetségi kapitány, Bozsik Péter által dirigált gárda két megnyert rangadó után fogadja együttesünket, hiszen a legutóbbi fordulóban a sereghajtó Gárdonyt, ezt megelőzően pedig a 19. helyen álló Andráshidát verte. Ezzel pontszámban beérte a már bent maradó Balatonfüredet. Ezek alapján biztos, hogy nehéz mérkőzés vár csapatunkra, hiszen a hazaiaknak minden pontra szükségük van. Hazai pályán ráadásul sokkal több pontot szereztek a komáromiak, akik öt győzelem mellett három döntetlent és hat vereséget könyvelhettek el a Duna partján.

 

 

Meccstörténelem

A két klub eddig három alkalommal találkozott egymással, mindannyiszor az NB III. Nyugati csoportjában. Az első összecsapásra 2016. október 29-én került sor, amikor is csapatunk Kollega Krisztián és Kertész Tamás találatival elhozta a három pontot a Duna mellől. A kaposvári visszavágón szintén csapatunk örülhetett, hiszen ugyancsak kettő-nullára nyert. Góljainkat Szakály Attila és Nagy Krisztián szerezte. A mérkőzés ide kattintva nézhető vissza. A jelenleg is futó szezonban ugyancsak labdarúgóink örülhettek, hiszen a 12. percben Borbély Ákos középre gurítása után Bíró Dominik volt eredményes, s ez a találat el is döntötte a három pont sorsát. A mérkőzés ide kattintva nézhető vissza.