Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Paksi FC csapata van a célkeresztben.

Az OTP Bank Liga NB I. 30., újabb hétközi fordulójában a Paksi FC otthonában vendégszerepel együttesünk. A mérkőzés előtt ismerjük meg jobban a Tolna megyei klubot. Az Osztermájer Gábor irányította Paksi FC jelenleg a tizedik helyet foglalja el a bajnoki tabellán. Az idei szezonban eddig kilenc alkalommal tudott győzni, míg hétszer játszott döntetlent, mellett pedig tizenháromszor hagyta el vesztesen a pályát. Az jelenleg is zajló szezonban eddig kétszer találkozott egymással a két csapat. A paksi mérkőzésen 2–1-es, míg a kaposvári találkozón 3–0-s tolnai siker született.

A két csapat NB I.-es történelme nem tekint vissza nagy múltra. Az első összecsapást 2006. november 25-én rendezték, amikor a Paks hazai pályán Belényesi Miklós góljával otthon tudta tartani a három pontot. Az eddigi 18 összecsapás során hét paksi, míg öt kaposvári győzelem született. Emellett pedig hatszor hagyták el döntetlennel a pályát a játékosok.

A vírusjárvány miatt kialakult szünetben két zártkapus felkészülési mérkőzést is vívott a Pakssal csapatunk. A tolnai városban, valamint a Rákóczi-stadionban is egy-egyes döntetlennel zártak a felek.

A bajnokság újraindulását követően igen sűrű az NB I-es csapatok programja, hiszen heti két mérkőzés vár a klubokra.

 

 

– Nekünk nem olyan bő a keretünk, mint egy-két NB I-es csapatnak, de nem akarunk magyarázkodni – mondta Ur László, csapatunk védője. – Látszik a fáradság a csapaton. Tudjuk, hogy a szerdai meccs sem lesz könnyű, hiszen a Paks is bent akar maradni az első osztályban, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy megnehezítsük a dolgukat.