Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Pécsi MFC csapata van a célkeresztben.

 

A Merkantil Bank Liga NB II. 36. fordulójában, vasárnap 17 órai kezdettel szomszédvári rangadót vív csapatunk a cukorgyári gödörben. A találkozó előtt ismerjük meg egy kicsit jobban a pécsi csapatot.

1950. augusztus 22-én alakult meg a Pécsi Dózsa, amelynek jogutódja a Pécsi Munkás Sport Club lett 1973-ban. Az 1995/1996-os bajnoki szezon óta pedig Pécsi MFC néven szerepel az együttes, amely a legutóbbi években – klubunkhoz hasonlóan – a megyei első osztályból, az alapokól kezdte az építkezést. 2015 nyarán ugyanis a PMFC ismét a pécsi önkormányzat tulajdonába került, miután megvásárolták azt Matyi Dezsőtől. A klub nem kapta meg a 2015/2016-os NB I.-es szezonban való induláshoz szükséges licencet. A PMFC felnőtt csapata végül a Baranya megyei I. osztályra adta be indulási kérelmét. A csapat első nekifutásra meg is nyerte a megyei bajnokságot, így a 2016/2017-es szezont már az NB III. Közép csoportjában kezdhette meg. A harmadosztályból több évnyi próbálkozás után az előző, csonka szezonban jutottak fel, miután 19 fordulót követően az első helyen álltak a bajnokságban.

A Pécsi MFC a mögöttünk hagyott fordulók során újonchoz képest nagyszerűen szerepel. A baranyaiak 16 győzelmet tudnak felmutatni, emellett pedig 12 alkalommal szereztek egy pontot, míg vesztesen csak hétszer hagyták el a játékteret. A formájuk azonban hanyatló tendenciát mutat. A legutóbbi két mérkőzésüket ugyanis elvesztették a Vasas, illetve az Ajka ellen. Az ezeket megelőző kettőn csak egy-egy pontot zsebelhettek be, ami azért lehet fájó Vas László tanítványainak, mert a Gyirmót ellen három-nullára, a Szeged ellen pedig egy nullára vezettek a hajráig, amikor is mindkét esetben egalizált az ellenfél.

A két csapat az első-, illetve a másodosztályban is sok mérkőzést vívott egymással. Az örökmérleg nyelve azonban mind a két osztályban klubunk felé billen. Az élvonalban eddig 18 alkalommal találkoztak egymással a felek, ebből csapatunk hétszer hagyta el győztesen a játékteret, míg ez a pécsieknek ez hatszor sikerült. Az NB II.-ben 15 találkozó során együttesünk ugyancsak hét sikert aratott, míg a baranyaiak számára itt már csak két győzelem jött össze. A másodosztályú mérkőzések száma nem bővült az őszi szezonban, hiszen a találkozó előtti napokban csapatunk öltözőjébe begyűrűzött a koronavírus, s bár kértük a bajnoki halasztását, ebbe a pécsiek nem mentek bele, így három-nullával írták jóvá a javukra az eredményt.

A két csapat első, kaposvári összecsapásra 1959 májusában került sor, amikor is a még Pécsi Dózsa néven szereplő baranyai gárdát Ács második félidő elején szerezett góljával tudta legyőzni csapatunk, amely az alábbi összeállításban lépett pályára: Rapp – Szigeti, Szili, Gergely – Mózsi, Márkus – Ács, Szentgróti, Várvízi, Kelemen, Pálfalvi. Edző: Király Tivadar.