Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal az SC Sopron van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának 24. fordulójában, vasárnap 15 órakor az SC Sopron otthonában lép pályára csapatunk. A találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a hűség városának együttesével, amelynek történelméről itt írtunk bővebben.

Ebben a szezonban nem szerepelnek túl jól a soproniak, amit az is jelez, hogy a téli szünetet a 17. helyen töltötték. Ősszel együttesünk a Sopron ellen szerezte meg első sikerét a bajnokságban, melyet követően Németh Norbert lemondott vezetőedzői posztjáról. Helyét Mátyus János vette át, aki az őszi szezon végéig irányított a hűség városának csapatát, azonban vele sem léptek sokat előre.

A tavaszt már Bücs Zsolt irányításával kezdte el a soproni együttes, amely a nyitófordulóban három-kettőre kikapott a Tatabánya otthonában, majd a Balatonfüred vitte el a három pontot a hűség városából. A legutóbbi játéknapon viszont kinyitották a gólcsapot a soproniak, hiszen fölényes öt-egyes sikert értek el a sereghajtó Andráshida otthonában. Ez az egy siker nem mozdította el a kieső zónából a Sopront, amely a 18. helyről várja az összecsapást. Az együttes eddig hat alkalommal nyert, melynek felét hazai pályán ünnepelhette meg. A döntetleneknél is teljesen megoszlik a hazai, illetve az idegenbeli pontszerzés, hiszen kétszer Sopronban, kétszer pedig a város táblát elhagyva gyűjtött be egy-egy pontot soron következő ellenfelünk, amely októberben nyert utoljára hazai környezetben.