Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Tállya KSE csapata van a célkeresztben.

 

 

A MOL Magyar Kupa 8. fordulójában Tállyán lép pályára csapatunk. A szerdán 13 órakor kezdődő kupameccs előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban az NB III. Keleti csoportjában érdekelt borsodi gárdával. A csapatot 1959-ben alapították, s jobbára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bajnokságokban szerepelt. A csapat azonban a 2013/2014-es és a 2014/2015-ös szezonban is megnyerte a BAZ megyei első osztály, s másodjára elindult az NB III.-ban, ahol jelenleg sorozatban a hatodik évadot tölti.

A bajnokságban nem szerepelnek túl fényesen, hiszen a kiesést jelentő 18. helyen állnak 21 fordulót követően. A tállyaiak a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükön pontot sem tudtak szerezni, emiatt nehéz tavasz elé néznek.

A MOL Magyar Kupából eddig az ESMTK és a Zsámbéki SE csapatait ejtették ki a tállyaiak. Soron következő ellenfelünk mind a két találkozót otthonától távol vívta meg, s mindkettőn három-egyes sikert aratott.