A feljutásért harcoló Gyirmót FC Győrt fogadja együttesünk a Rákóczi Stadionban a Merkantil Bank Liga 31. fordulójában. A szerdán 18 órakor kezdődő zárt kapus mérkőzést a Kapos TV közvetíti majd élőben a YouTube csatornáján.

 

Újfent nem vár könnyű bajnoki csapatunkra, amely a tizenötödik helyről várja a szerda esti összecsapást, míg a gyirmótiak a harmadikról.

– Az alapelképzelésünk az, hogy úgy lépünk pályára, hogy szeretnénk megnyerni a mérkőzést – mondta Várhidi Péter, csapatunk vezetőedzője. – Ez azonban nagyban függ az ellenféltől is, hiszen a Gyirmót egy minőségi csapat, tele volt NB I.-es játékossal. Ezt mindenképp figyelembe kell vennünk. Egy teljesen más hangulatú mérkőzésre számítok, mint az előző fordulókban. Korábban már megjegyeztem, hogy az NB II. inkább a gladiátorok harca, ahol erőltetik a párharcokat, így kevés a futball. A Gyirmót viszont egy más kaliberű csapat, amely játssza a futballt, s ezzel ér el eredményeket. Az, ami Szolnok eredményre vezetett az ezúttal kevés lesz. Játékban sokkal többet kell majd nyújtanunk, hiszen a Gyirmót elsősorban futballozik, és a másodsorban erőlteti csak a párharcokat. Nálunk is meg kell fordulnia ennek, mert csak küzdéssel nem fogunk tudni eredményt elérni. Ezen a mérkőzésen kell a futballtudás is. Olyan mérkőzésre számítok, mint a Vasas elleni volt, ahol bár minőségben gyengébbek voltunk, mégis az utolsó pillanatig nyílttá tudtuk tenni a mérkőzést, mert mertünk futballozni.