Remek mérkőzést vívott formálódó csapatunk a szintén alakulóban lévő Dunaújvárossal. Az előkészületi találkozó bár nem hozott gólt, de így is kitűnően szolgálta a felek felkészülését.

 

Két igen nagy élvonalbeli múlttal rendelkező együttes feszült egymásnak szerda délután a Rákóczi Stadionban. Csapatunk ugyanis a harmadik előkészületi mérkőzésen a korábbi NB I.-es bajnok Dunaújváros ellen lépett pályára, amelynél újra magas célokat tűzte ki, legalábbis az igazolásokból erre lehet következtetni. Az igen jó nevekből álló Duna-partiak ellen is helyt állt formálódó együttesünk, sőt! Bár az első lehetőség a vendégek előtt adódott, de Ipacs Péter remekül tette a dolgát a folytatásban csapatunk is mutatott szép dolgokat a nagy hőségben.

A fordulást követően jobbára a vendégek voltak aktívabbak, Horváth Rudolf sokat cserélt, így ez az összeszokatlanságnak is köszönhető. Az igen jó iramú mérkőzés bár nem hozott gólt, de vélhetően remekül szolgálta a csapatok felkészülését a harmadosztályú bajnokságra.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Dunaújváros 0–0

Kaposvár, Rákóczi-stadion, 150 néző. Vezette: Böröczi.

Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs (Horváth F., a 70. percben) – Borbély Á. (Kálmán Sz., az 57. percben), Harsányi D., Kocsis B., Böndi (Heil, a 68. percben) – Zvara (Pintér M., a 73 percben), Horváth B. (Országh, a 68. percben) – Ekker (Grabarics, a 73. percben), Pintér N. (Rabi, a 68. percben), Bíró D. (Kovács L., a 73. percben) – Mayer M. (Zólyomi, az 57. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Dunaújváros: Molnár L. (Pokorni, a szünetben) – Szúnyog, Papp M., Hesz, Galambos Á. (Uzomi, a 63. percben) – Irimiás – Gosztonyi A., Jakab D. (Tóth Á., a 81. percben), Kesztyűs M. (Vörös T., a 63. percben) – Novák Zs. (Tóth D., a 63. percben), Csiki. Vezetőedző: Horváth Ferenc.