Szombaton 18 órakor a Vasast fogadja Kaposváron a Rákóczi. Prukner László legénysége 2009 áprilisa óta, azaz egy éve őrzi hazai veretlenségét, azonban tavasszal még csak egyszer győztek a zöld-fehérek, még az első fordulóban, a Honvéd ellen. Jó előjel, hogy a Honvédot is olasz edző irányította, talán most is sikerül győzni a talján mester csapata ellen.

Ismét középcsapat látogat Kaposvárra, a szebb napokat látott Vasas edzőváltáson esett át a télen, hiszen megváltoztak a tulajdonosi viszonyok. Az angyalföldiek ellen nem ment rosszul eddig Kaposvárott, a Rákóczi ráadásul egy éve veretlen bajnokin itthon, ám a góllövéssel akadnak bajok az utóbbi időben.

„Hazai pályán eddig olyan csapatok ellen játszottunk, akik sokat védekeztek, türelmesebben kell játszanunk, és akkor több terület lenne, ki kell vinni többször szélre a labdát, és akkor lenne esély a ziccerpasszokra, illetve a támadások befejezéséhez” – mondta a Rákóczi védője, Petrók Viktor.

A Vasas egyelőre vegyesen szerepel a tavasszal, az olasz tréner azonban szeretné jó néhány hellyel előrébb kormányozni a piros-kékeket.

„Azt gondolom, hogy jó passzban vagyunk, és bizakodok, nem udvariasságból mondom, de a Kaposvár jó kezekben van Prukner László irányításával, ügyesen választja ki a szerb vonalat és a kaposvári fiatalokat, és így egy komoly állandóságot tudhat magáénak. Milinte Árpinak pedig azt üzenem, hogy üdvözlöm, régen egy csapatban játszottunk, és remélem, maga mögé fog nyúlni, és ezen nem sértődik meg” – nyilatkozta Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezetője.

Reméljük, Milinte nem fog sem magához, sem maga mögé nyúlni. Eltiltott egyik csapatban sincs, a kaposváriaknál már csak Kovácsevics és Bank van régóta a sérültek listáján, a fővárosiaknál pedig egyáltalán nincs hiányzó. A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik, a Kapos Televízióban vasárnap 17 óra 30 perctől láthatják a mérkőzés felvételét.

* * *

Az nb1.hu megkérdezte a két szakvezetőt a mérkőzés esélyeiről.

Prukner László (Rákóczi FC)#!# – Nehéz meccsre számítok, de remélem, a csapatom van annyira erős, hogy rá tudjuk erőltetni a játékunkat az ellenfélre, és itthon tudjuk tartani a három pontot. A Vasasban vannak olyan játékosok, akik már Mészöly Géza idejében is a csapatot szolgálták, illetve vannak új emberek is. Ezt a játékosanyagot össze kell gyúrni. Nem lehet kiszámítani, hogy mikor melyik arcát mutatja a Vasas, emiatt egy kissé "sötét ló", ám csapatként egyre jobban teljesít.

Giovanni Dellacasa (Vasas)#!# – A múlt héten begyűjtött első győzelem természetesen jótékony hatással van játékosok önbizalmára, de azt gondolom, hogy különösebb problémánk addig sem voltak a hangulattal. Az elvégzett munkába vetett hit adott egy bizonyos fokú nyugalmat és kiegyensúlyozottságot már korábban is. Most sem gondolkodom pontokban, akkor leszek elégedett, ha jól játszunk, és összességében megkapjuk azt, amire rászolgálunk.