Létfontosságú lett volna, hogy itthon tartsa a három pontot a Rákóczi, de csapatunk hiába játszott jobban, mint a vendég Puskás Akadémia, ismét csak egy pontra futotta. A harmadik tavaszi találkozó is 1-1-es döntetlennel ért véget, gólunkat Kink lőtte. 

Mindenképpen győzni kellett a Puskás Akadémia ellen. Ennek megfelelően jobban is kezdte a meccset csapatunk, Balázs Benjámin beadása azonban hosszú volt Kinknek. Ezután is inkább a mi irányítottuk a mérkőzést, igaz az utolsó passzokba rendszerint hiba csúszott, amit a 32. percben könyörtelenül ki is használtak a vendégek. Szakály Dénes szabadrúgása után Lencse vehette át a labdát az ötös sarkán, megcsinált egy lövőcselt, majd higgadtan kilőtte a hosszú sarkot, 0-1. 
A bekapott gól után nem sok említésre méltó dolog történt, Firtulescu a 40. percben még elesett a büntetőterületen belül, Solymosi sípja azonban néma maradt, így vendégvezetés mellett vonulhattak az öltözőbe a csapatok.
Ismét a Rákóczi kezdte jobban a félidőt. Okuka beadása után csereként beállt Murai Márk fejelhetett az ötös sarkáról, de Hajdúch és a kapufa közösen hárítottak. Óriási lehetőség volt. Az 50. percben aztán kis híján megduplázta előnyét a Puskás Akadémia. Lencse teljesen egyedül léphetett ki, már lendült volna lövésre a lába, de Mbemba tanári mozdulattal szerelte. 
Az 57. percben Kink kapta meg középen a labdát, tolt rajta egyet, és 20 méterről bevágta a léc alá. 1-1.
A folytatásban még egy-egy nagyobb helyzet adódott mindkét oldalon. Denkovic lövését szögletre tolta Jahic, majd pedig Coroian másolta le kis híján Kink gólját. A végén maradt a döntetlen, melynek egyik csapat sem örülhet igazán.
Kaposvári Rákóczi FC – Puskás Akadémia FC 1-1 (0-1) 
Kaposvár, 1500 néző. V.#!# Solymosi.
Rákóczi FC#!# Jahic – Okuka, Diallo, Mbemba, Mulemo – Coroian, Thiam (Murai, 46.), Firtulescu, Balázs B., Florean (Bőle, 81.) – Kink. Vezetőedző#!# Selymes Tibor
Puskás#!# Hajdúch – Vaszicsku, Vaskó, Szekeres A., Tamás – Denkovics, Tóth II B., Polonkai, Lencse (Tóth L., 78.), Szakály D. (Czvitkovics, 68.) – Tischler. Vezetőedző#!# Benczés Miklós
Gólszerzők#!# Kink (57.), illetve Lencse (32.)
Sárga lap#!# Firtulescu (30.), Okuka (59.), Murai (74.), illetve Vaskó (20.)