Két győzelem, egy döntetlen, három vereség. Ezzel a mérleggel zárta a bajnokság első szakaszát a Rákóczi labdarúgócsapata. A kaposváriak ezzel hét ponttal várják a folytatást a tabella nyolcadik helyéről. A pontvadászat első ötöde után sok a biztató jel, és minden esély adott ahhoz, hogy Prukner László legénysége elérje céljait. Egy azonban biztos#!# nem lesz könnyű a dolga a társaságnak a kiegyenlítettnek tűnő középmezőnyben. 

A kaposváriak a nyári változások után a nehéz sorsolás tudatában készültek fel az őszi szezonra. A nyitó fordulóban, az MTK otthonában elszenvedett vereség után aztán többször is örömet szereztek szurkolóiknak. A Debrecen elleni, erőt adó diadal után Győrben nagyszerűen futballozott a társaság, de végül kikapott. Kecskeméten Vrucina duplája és az újabb jó teljesítmény három pontot ért. A Pécs elleni hazai rangadón a Rákóczi kettős emberhátrányban harcolt ki döntetlent. Hat meccs után, a tavalyi öttel szemben most 7 pont áll a csapat neve mellett a tabellán.

 – Az első meccs érthetetlen volt, utána voltak biztató jelek a játékra vonatkozóan. Úgy gondolom, helyes úton járunk. A pápai teljesítmény ugyancsak érthetetlen megtorpanás volt; kaptunk egy gólt, ami elkerülhető volt, és összeroppantunk – összegzett Prukner László vezetőedző. 
A Rákóczi régi-új játékosa, Oláh Lóránt szerint még formálódik a csapat.
 – Egy új csapat épülésekor vannak ingadozó teljesítmények, hullámvölgyek, ezeket kellene kiiktatni, és azt kellene még erőteljesebbé tenni, hogy ha mezőnyfölényben vagyunk, több helyzetet tudjon kidolgozni a csapat, és gólt rúgjon – fogalmazott a támadó. – Én azt gondolom, hogy vannak kimondottan jó játékosaink. Össze kell érni, átvenni a szakmai stáb elképzelését, és akkor sikeresek lehetünk. A hat nyári forduló után még nem alakultak ki a valós erőviszonyok az NB I-ben. Az Európa-kupák miatt az első pár forduló mindig zsákbamacska a résztvevő csapatok miatt, akik hol kizsigerelve, hol tartalékosan állnak fel, és nem mindig a bajnoki mérkőzést helyezik előtérbe. Ilyenkor elvesznek a különbségek, reálisat a következő válogatott szünetben tudnék mondani.
Prukner László vezetőedző – a játékosokhoz hasonlóan – bízik az eredményes folytatásban. 
 – A variációs lehetőségeink viszonylag szűkek. Én kértem, hogy ne legyen harmincas keret, de a kiállítások, a sérülések is módosítanak az összetételünkön. Mi folytatjuk az elkezdett munkát, aminek remélem, lesz hozadéka, egyre több – mondta a vezetőedző. 
És hogy mi várható a folytatásban? Szeptember 14-én, pénteken az Újpest elleni hazai derbi következik, és az ősszel még a cukorgyári gödörben köszönthetjük az Egert, a Siófokot, a Videotont és a Fradit is.