Hatpontos mérkőzés vár csapatunkra vasárnap 17 órakor, amikor is a szegedi Szent Gellért Fórumban szólítják majd pályára csapatunkat a Merkantil Bank Liga 32. fordulójában.

 

A héten már a második bajnoki mérkőzésükre készülnek labdarúgóink. Az első nem a legjobban alakult, hiszen végül öt-egyes vereséget szenvedtünk hazai környezetben a feljutásért harcoló Gyirmót FC Győr ellen, de vasárnap már jön a következő feladat: a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A tabella tizenharmadik helyén álló szegediek ellen pedig igazi hatpontos mérkőzés vár a tizenötödik helyezett csapatunkra, amely már csak két pontra van a kiesőzónától.

– Tisztában vagyunk a helyzetünkkel, tudjuk, hogy milyen feladatok várnak ránk – nyilatkozta Várhidi Péter, a csapatunk vezetőedzője. – Mindig, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ezeket teljesítsük, de a csapat képessége ebben döntő szerepet játszik. A Gyirmót elleni vereség nem befolyásolhat minket, mert egy papíron erősebb együttes ellen veszítettünk, de ahogy kikaptunk, az egy pofon volt számunkra. Ezt félre kell tenni és a legtöbbet kihozni a következő meccsből.

A legutóbbi idegenbeli mérkőzésen, a Szolnoki MÁV FC ellen remek játékkal rukkolt elő csapatunk, amely a másik Tisza-parti klub otthonában is eredményre vezethet.

– Képességekben bármelyik csapattal felvesszük a versenyt, a lényeg, hogy szűk területen tartsuk a játékot – tette hozzá Várhidi Péter. – Bízunk benne, hogy a csapat ereje kitart még erre a mérkőzésre.