A másodosztályban szereplő Budafoki MTE ellen vívjuk második felkészülési mérkőzésünket. A szombaton 13.30 órakor kezdődő összecsapásnak a Puskin utcai edzőközpont ad otthont.

 

Második előkészületi mérkőzésére készül a csapat, melyet ezúttal is egy magasabb osztályban szereplő ellenfél ellen vív majd. Az első, PMFC elleni összecsapás több szempontból is jól sikerült, hiszen mindenki játéklehetőséghez jutott, a szakmai stáb több fiatalt, illetve próbázót is megnézhetett egy erős ellenféllel szemben. Nem melleslegesen pedig kétgólos sikert arattunk, ami jót tett a játékosok önbizalmának. A következő ellenfelünk szintén a másodosztály tagja. A Budafoki MTE az osztályozós, 17. helyen áll a bajnokságában, de ezt csak rosszabb gólkülönbségének köszönheti, hiszen a 15. Nyíregyháza és a 16. Szentlőrinc is ugyanúgy 22 pontot szerzett a téli szünetig. A budapestiek húsz találkozó során ötször hagyták el győztesen a pályát, hétszer szereztek egy pontot, míg nyolc vereséget könyvelhettek el az ősz folyamán. A fővárosiak eddig szintén egy előkészületi mérkőzésen vannak túl, melyen kettő-nullára legyőzték a csapatunkkal egy csoportban szereplő III. Kerületet.

A szombaton 13.30 órakor kezdődő felkészülési találkozónak a Puskin utcai edzőközpont ad otthont. A belépés díjtalan.