Együttesünk távozó vezetőedzője, Házi László röviden nyilatkozott a vasárnap történtekről.

– Sajnálom, ami történt, de büszke vagyok a csapatra#!# a megyei bajnokságot megnyerve, az osztályozón túljutva kezdtük meg szereplésünket az NB III-ban, és úgy gondolom, hogy újoncként jól teljesítettünk egy osztállyal feljebb is. A megyei bajnokságban szereplő fiatalokból és a nyáron, illetve a szezon közben érkező játékosokból kellett olyan együttest formálnunk, amely esélyes lehet az első helyre. A 34 fordulóból eddig 16 ment le, így messze még a vége, és sok sikert kívánok a srácoknak!


(Fotó#!# Lang Róbert)