A Merkantil Bank Liga 21. fordulójában csapatunk kettő-egyes siker aratott a WKW ETO FC Győr felett. A csapatok edzői így értékelték a látottakat:

 

Kostorják Zsolt, csapatunk kapuedzője: – Igazi csapatmunka volt a győzelem! A játékosok kitették a pályára a szívüket, küzdöttek a klubért, az edzőjükért, a másodedzőjükért, akik szinte egy hónapja nem tudnak belépni az öltözőbe. A mérkőzésnek voltak fordulópontjai, amikor nem igazán éreztem azt, hogy sikerül a győzelem, de Fortuna most visszaadta azt, amit a COVID elvett. Az utolsó tíz percben a csodával egyenértékű az, amit a játékosok műveltek!

 

Csató Sándor, a WKW ETO FC Győr vezetőedzője: – Bosszús vagyok, hiszen ez a sokadik olyan mérkőzésünk volt, amelyiken azt éreztem a pálya szélén, hogy fölényben vagyunk. Nagyon sokat tettünk azért, hogy egyenlítsünk. Az első félidőben voltak helyzeteink, de ezeket nem tudtuk kihasználni, míg az ellenfél az elsőt gólra váltotta. Ezt követően mentünk az eredmény után, a játékosok becsülettel tették a dolgukat, nagy erőket mozgósítottunk és sikerült egyenlíteni. Ezt követően azt éreztük, hogy a győzel is benne van a levegőben, de egy kontrából gólt kaptunk.