A két klub már jó ideje megállapodott egymással, Kulcsár Kornél azonban még nem írt alá a Haladáshoz. A Rákóczi ügyvezetője pontosította a sajtóban megjelenteket.

– Meglepetten olvastam az egyik internetes portálon, hogy Szombathelyre utaztam, de nem jártam sikerrel – mondta Illés János. – Az igazság az, hogy amit én szerettem volna elintézni és elrendezni, azt sikerült. Mi megállapodtunk a Haladás vezetőivel, és az első részletet már ki is fizették.
A Szombathelyről származó hírek egyébként arról szóltak, hogy Kulcsár Kornél nem írta alá szerződését, mert a Haladás nem akarja elfogadni azt a kérését, hogy 500 ezer eurós ajánlat esetén külföldre távozhat.