A Vasas ellen sem szakadt meg csapatunk veretlenségi sorozata. A Merkantil Bank Liga NB II. nyolcadik játéknapján kétgólos hátrányból felállva szereztünk pontot a fővárosban.

A Szusza Ferenc Stadionban is támadólag lépett fel csapatunk. Már az első percekben több ígéretes helyzet is kialakult játékosaink előtt. Előbb Hadaró Valentin törte el a labdát ígéretes helyzetben, majd Bírót Dominiket szerelte Vaskó Tamás az utolsó pillanatban. Az első negyed óra után előbb Szabó Alex, majd Hegedűs Dávid fejelhetett kapura Zsiga Ervin szöglete után, de Bese Balázs mindkét esetben bravúrosan védett. A másik oldalon csak kisebb lehetőségek alakultak ki, melyek után vagy Pogacsics Krisztián védett magabiztosan, vagy a védők blokkoltak. A 32. percben aztán igen szerencsés körülmények között, Balajti Ádám lövésével megszerezte a vezetést a Vasas. Együttesünk bátran ment előre az egyenlítését, ami egy perc után kis híján össze is jött, de Beliczky Gergő bevetődve kevéssel mellé gurított, majd Hadaró Valentin bal felsőbe tartó beadását ütötte szögletre Bese kapus. Az ezt követő szögletből Rajczi Péter pont a gólvonalon álló Murka Benedekbe fejelte a labdát. A félidő utolsó percében egy remek Beliczky-Rajczi összejáték után előbbi pörgetett a kapufára. A hosszabbításban Ádám Martin begyűjtötte a második sárga lapját is, így a második félidőre már tíz emberrel futottak ki a fővárosiak.
Ennek ellenére gyorsan megduplázta előnyét a Vasas. Egy védelmi megingást kihasználva Rokszin Ádám volt eredményes. Hiába a kétgólos hátrány, csapatunk nem adta fel, s bátran ment előre, s Waltner Róbert ezúttal is remek érzékkel nyúlt bele a mérkőzésbe. Az utolsó  fél órába lépve egy parádés összjáték után Rajczi Péter sarokkal tette a labdát a csereként beálló Nagy Krisztián elé, aki kapásból bombázott a bal felsőbe. Két perccel később gólszerzőnk gyorsan végzett el egy szabadrúgást, mellyel Hadaró Valentint indította a bal szélen, akinek középre gurítását követően Szakály Attila egyenlített. A hetvenedik percben aztán csapatunk is megfogyatkozott miután Ur László is begyűjtötte második sárga kártyáját. A hátralévő percekben mindkét csapat ment előre a győzelemért, de újabb érvényes találat már nem született. A döntetlennel mindkét csapat tovább növelte veretlenségi sorozatát. 

Vasas FC–Kaposvári Rákóczi FC 2–2 (1–0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 2000 néző. V.#!# Bognár T. (Buzás, Kóbor).
Vasas FC#!# Bese B. – Kelemen, Vaskó, Szokol – Murka (Hrepka, 73. p.), Hinora, Talabér (Szilágyi Z., 63. p.), Szatmári, Rokszin – Ádám, Balajti. Vezetőedző#!# Kis Károly.
Kaposvári Rákóczi FC#!# Pogacsics – Vachtler (Nagy J., 72. p.), Ur, Szabó A., Hadaró – Szakály A., Hegedűs D. – Zsiga, Beliczky (Nagy K., 56. p.), Bíró D. (Tömösvári, 61. p.) – Rajczi. Vezetőedző#!# Waltner Róbert.
Gólszerzők#!# Balajti (32. p.), Rokszin (54. p.), illetve Nagy K. (60. p.), Szakály A. (62. p.).
Kiállítva#!# Ádám (45. p.), illetve Ur (70. p.).
Sárga lap#!# Vaskó (28. p.), Ádám (44. p.), illetve Ur (28. p.), Vachtler (48. p.), Zsiga (51. p.), Hadaró (83. p.), Nagy K. (87. p.).