Második hete tart a felkészülés kedvenc zöld-fehér együttesünknél. Ez, az a bizonyos idő, amikor igazából senki sem cserélne a focistákkal#!# kemény dolgok történnek velük. Sérültek és egészségesek, kapusok és mezőnyjátékosok, edzők. Övék a főszerep.

 – Milyen állapotban van a csapat? – kérdeztük Barna László pályaedzőtől, aki tavaly december elején a „Legjobb edző” díját vehette át.
– Azzal kell, kezdjem, hogy vannak páran, akik műtéten estek át, de most már rehabilitációs edzésben vettek részt, ők is bekapcsolódtak a munkába. Nyilván nekik nehezebb megoldani saját problémáikat, mert hamarabb elfárad a lábuk, mert kemény edzések vannak. „Száraz” és labdás edzéseink, általában minden délután futottunk. Sajnos van olyan játékosunk is, aki még nem edz. Például Bank Pilu, akivel továbbra is rehabilitációs, helyreállító foglalkozások keretében dolgozunk. Egyelőre még nem dőlt el, de valószínűnek látszik, hogy nem kell megműteni. Kettőt edz, egyet – mármint egy edzést – kihagy Hegedűs Dávid. Reméljük, a térde terhelhető, de majd a vezetőink döntik el, mi lesz a sorsa.

– Kovácsevics Róbert? Akit szintén nemrégiben operáltak, biceg? Nem edz?
– Nem, nem biceg, szépen javul, de még nem csinálja a rehabilitációs, erősítő edzéseseket. Most, a héten megy vissza az orvosához.

– Farkas Zoltán?
– Zoli már szintén bekapcsolódott a munkába. A labdás edzéseket még nem akartam, de a technikaiakat már csinálja; labdával majd a jövő héttől. Ő még külön futott is. Gujics később jött vissza, Sztanics itt volt, de hazament. Ő is most hétfőtől kapcsolódik be a munkába teljes értékűen. 11-étől, hétfőtől leszünk szinte teljes létszámban úgy, hogy csak a nagyon súlyos sérültek nem tudnak edzeni. Az első kérdésedre, az állapotra visszakanyarodva#!# végül is fáradtak, ami érthető. De aki a kiadott munkát normálisan megcsinálta otthon, amit a mester (Prukner László, vezetőedző. Cs. A.) és Bali Peti előírt, könnyebben tudta venni az elmúlt hetet. De még ők is elfáradtak, ezért biztosan jól jött nekik ez a másfél napos pihenő. Mert még szombaton is volt egy kemény, egyórás futás a számukra. És ahogy említettem, hétfőtől újra elkezdjük, napi két, fárasztó edzéssel. De hát most ez van… Viszont ez a kemény munka kell ahhoz, hogy mindenki utol tudja érni önmagát, és utol is fogja, ebben biztos vagyok!

– Személy szerint, mit vársz a tavasztól? Mire lehet képes a gárda?
– Először is azt remélem, hogy elkerülnek bennünket a sérülések, a komoly sérülések. A mesterrel is arról beszélgettünk, hogy nagyon fontos lesz a kezdés! Nem szabad beragadni a rajtnál! (Emlékeztetőül#!# Soproni Liga, 16. forduló, 2010. 02. 20. szombat, Rákóczi-Honvéd; 17. forduló, 02. 27. szombat, Haladás-Rákóczi; 18. forduló, 03. 06. szombat, Rákóczi-ZTE. Cs. A.) Jó lenne, ha az őszinél levesebb hullámvölgy jönne. Ha ezek mind összejönnének, akkor ezt a pozíciót mindenképpen megtarthatjuk, sőt, előrelépésről is szó lehetne.

– Jöttek-e újak? Újabb játékosok az ifiből?
– Most nem. Velünk edz hosszú sérülés után Horváth Tomika, Dekanics Márk, és természetesen Bőle Lukács, meg Balázs Beni, dehát ők nyomják is, jó állapotban vannak. Utóbbi kettőnek jót tett, hogy bemutatkozhattak az NB I-ben, nagyot dobott rajtuk. Lehetséges persze, hogy lesz változás a játékoskeretben, de erről majd nyilván az egyesület vezetése ad tájékoztatást – mondta végül Barna László, aki a pályaedzőség mellett, továbbra is gyúrja, elsősegélyben részesíti majd a futballistákat.

 – Az elmúlt évekhez képes, most milyen fizikai állapotban érkeztek vissza a Rákóczi első csapatának a játékosai? – Ezt a kérdést, már Bali Péter erőnléti edzőnek tette fel a Somogy Sportja.
– Általában, mindig vegyes a kép. Egyik része a gárdának jó állapotban tért vissza, a másiknak meg van mit bepótolnia. A többség van jobb, vagy jó fizikai állapotban, és inkább kevesen vannak, akikre több munka ráfér majd még.

– Most, nyilván nagy dózisban kapják a sorozatterheléseket a futballisták. Mi vár a csapatra az első edzőmeccsig?
– Összesen héthetes a felkészülés. Ebből az első két hét nagy része futással, és játékkal telik. De a futáson van a hangsúly. Ez az aerob állóképesség fejlesztése miatt történik. Aztán a harmadik-negyedik héttől fokozatosan beépülnek a gyorsasági-állóképességi munkák, amelyek már igazából játékspecifikusabbak. Értelemszerűen ott már a fokozatosságon lesz a hangsúly. És miután tudjuk mérni a játékosainkat, mindenkinek a személyre szóló, tehát a legmegfelelőbb terheléseket tudjuk adni.

– Ugye, ez a Polar-órás módszer, ami már bevált az előző években?
– Igen. Annyival változott, fejlődött, miután hatodik éve csináljuk, hogy a tapasztalataink egyre nagyobbak, rutinosabbak vagyunk ebben is, jobban tudjuk használni, kielemezni az eredményeket.

– Egy kedves szurkoló a fórumon arról a tapasztalatáról számolt be, hogy szerinte a Rákóczi erőnlétével, most ősszel sem volt baj, mint általában máskor sem. Ez nem csak a látszat, ami néha – mint tudjuk – csal? Ebben a mi kedvenc csapatunk a jók között van?
– Más csapatok eredményeivel, felméréseivel értelemszerűen nem nagyon van összehasonlításunk, de tavaly, amikor voltunk Felcsúton, a Puskás Akadémián, a dr. Mezey György által vezetett ottani felmérő központban, ott sok mindent felmértek rólunk. Mezey doktor szerint a fizikális állapotunk alapján a legelőkelőbb helyeken voltunk az addig felmért együttesek között. Bízunk benne, hogy ezt megtartjuk az idén és a jövőben is. Én egyébként mindig azt mondtam, hogy a magyar labdarúgásban óriási fejlődési lehetőségek vannak még… Fizikális téren is…

– A sérültek, „rehabilitációsok”speciális munkát végeznek?
– Természetesen. Talán kevesebben tudják, de a segítségemmel be tudjuk vetni a vízben végzett munkát is. Az aqua fitness, vagy az aqua jogging módszerekkel, jóval előbb el tudjuk kezdeni a játékosok helyreállító kezelését, mint szárazon, Még akkor is, ha nincs medencénk, meg mindenhez és mindenkihez alkalmazkodnunk kell is.

– Mit vársz tavasszal? Eredményben, erőnlétben?
– Amennyiben tudjuk tartani azt, amit az elmúlt öt-hat évben, és előbbre is tudunk lépni, akkor az mindenképpen pozitív lesz – bizakodott Bali Péter.

 – Végy egy jó kapust! Így kezdődik a recept. Nekünk jó kapusaink vannak. De a jó formájukért nekik is sokat kell dolgozniuk, a legtöbbször a kapusedző vezetésével. Most mivel foglalkoztok? – kérdezte a Somogy Sportja Házi László kapusedzőtől.
– Teljesen külön munkát végzünk, ebben szabadkezet kaptam. Mi is futunk, de egyszerre 16 méternél többet alig kell futnia egy kapunak meccsszituációban, sőt ennyit is csak ritkán. Így más távokon dolgozunk. Nagyon fontos a tizenhatoson belüli mozgás, és a labda. Mindig előkerül a labda is. Óriási segítség, hogy használhatjuk az 503-as ipari szakmunkásképző, no meg az utánpótláscentrum műfüves pályáját.

– Hányan vagytok?
– Miután Kovács Zoltán kölcsönszerződése lejárt, így három kapussal – Milinte Árpád, Kokó, Horváth László – dolgozunk folyamatosan, naponta kétszer. A hétfői és a keddi napokon az U19-es kapusokat is belevettük a programba  a fejlődésük érdekében.  Így  akkor öten gyakorlunk. Két hétig tart a különmunka, s utána majd Prukner Laciéknak szüksége lesz a kapusokra, s akkor közösen folyik tovább majd a felkészülés.

– A kapusok a meccseken idegileg is elfáradnak. A felkészülésben meg talán az jelenti számukra az idegi fáradságot, hogy leginkább egyikőjük  lesz az, aki végigvédi bajnokságot. Ezt hogy bírják?
– Szerencsém van, mert három, a maga szintjén nagyon tapasztalt, válogatottat is megjárt, pozitív gondolkodású kapusom van. Nem gátolják, hanem segítik egymást.

– Milyen lesz a tavasz?
– Én úgy gondolom, hogy nagyon jó közösséggé érett ősszel a csapat. Ha mindenki a pozitívumokat hozza, akkor a kitűzött, 6-8. hely valamelyikét hozni tudjuk – vélekedett Házi László, kapusedző.

Csorba András
Somogy Sportja