Augusztus 31-én, éjfélkor zárult a nyári átigazolási ablak. Csapatunkhoz két saját nevelésű játékos is visszatért, míg négy fiatal labdarúgó csatlakozott a kerethez a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiáról.

 

A nyári átigazolási időszak végeztével nézzük, milyen változások történtek együttesünk keretében. Távozott csapatunktól Czuczi Péter. A szélső védő az előző szezon elején, kölcsönbe érkezett Szentlőrincről. A jelenleg 21 éves játékos összesen 33 alkalommal lépett pályára csapatunk mezében, 27 alkalommal kezdőként, míg hatszor csereként. A szezon végén visszatért Szentlőrincre, majd onnét az NB III.-as Majoshoz szerződött, akárcsak Orsós Tamás. Lakatos Gergő Bicskén, míg Kondor Kristóf pedig Nagykanizsán folytatja pályafutását, így velük ellenfélként találkozhatunk ebben az idényben. Pogacsics Krisztián befejezte profi pályafutását és a PVSK kapusedzőjeként dolgozik tovább, emellett pedig a megye egyes csapatban véd, ahogy azt ellenünk is tette a Magyar Kupa mérkőzésen. Stefan Valdul a harmadosztályú Makóhoz, míg Jancsó Buda a megye egyes Tordashoz igazolt.

Klubunk lehetőségei igen korlátozottak voltak az átigazolási időszakban, de a vezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy kellően megerősítse a csapatot. Ami az érkezőket illeti: Mikler Dániel és Kocsis Barnabás Ceglédről igazolt Kaposvárra, míg visszatért két saját nevelésű, kaposvári játékos. Mayer Máté a Gyirmót második csapatától, Horváth Balázs pedig az Illés Akadémia U19-es együttesétől igazolt haza.

Az utánpótlásból, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiáról négy fiatal játékos is a felnőtt csapattal készül. A 18 éves belső védő Heil Máté a Mór elleni bajnokin kezdőként kapott lehetőséget és jó teljesítményt nyújtott. A támadó, ugyancsak 18 éves Kovács Lajos is átesett már a tűzkeresztséges, sőt már két gólpasszt is kiosztott a Gyirmót II. ellen. A 19 éves középpályás, Pintér Máté is többször kapott már lehetőséget a kezdőben, illetve csereként is, s rendre igyekszik felhívni magára a szakmai stáb figyelmét teljesítményével. A 17 éves kapus, Horváth Fábián egyelőre még vár a bemutatkozásra a felnőttek között, ami a tétmeccseket illeti, hiszen a felkészülés során már lehetőséget kapott a bizonyításra.

 

Érkezett: Mikler Roland (Ceglédi VSE), Kocsis Barnabás (Ceglédi VSE), Horváth Balázs (Illés Akadémia-Haladás U19), Mayer Máté (Gyirmót FC Győr II.).

Utánpótlásból felkerült: Heil Máté, Pintér Máté, Kovács Lajos, Horváth Fábián.

Távozott: Lakatos Gergő (Bicskei TC), Pogacsics Krisztián (PVSK – befejezte profi pályafutását), Kondor Kristóf (FC Nagykanizsa), Orsós Tamás (Majosi SE), Jancsó Buda (Tordas R-Kord), Czuczi Péter (kölcsönből vissza Szentlőrinc, onnét Majosi SE), Stefan Vldaul (Makó FC).