A Nyíregyháza Spartacus FC látogatott a Rákóczi-stadionba a Merkantil Bank Liga NB II. első fordulójában. A nyitómérkőzésen bár jobban futballozott csapatunk, de nyírségiek örülhettek a három pontnak.

Csapatunk az előző, félbeszakított szezont a nyolcadik helyen befejező Nyíregyháza gárdáját fogadta, amely egy hosszas felkészülést követően érkezett a cukorgyári gödörbe. A mérkőzést egyértelműen együttesünk kezdte jobban, hiszen már az első percekben sikerült fölénybe kerülni, amit a helyzetek száma, illetve a labdabirtoklás is jelzett. Az első lehetőséget Hadaró Valentin nevéhez fűződik, aki egy oldalszabadrúgást lőtt az oldalhálóba. A két szélen jól került a Spari védelme mögé csapatunk, s az egyik veszélyes Erdei Carlo beadás után jogosan zúgolódott a lelátó, hiszen Galambos Ádám kézzel sodorta szögletre a labdát, a tizenegyes viszont elmaradt. Ebben a játékrészben Ur László állt a legközelebb a gólhoz, de belső védőnk kevéssel a léc fölé fejelte a labdát egy oldalszabadrúgást követően. Míg az aktívan futballozó Erdei Carlo előbb a bal, majd a jobb kapufa mellé lőtt kevéssel.

A második félidő biztatóan indult együttesünk számára, hiszen Jánvári Gábor buktatta Vachtler Csabát a tizenhatoson belül, s következhetett a jogos büntető. A labda mögé Szakály Attila állt, de középre tartó lövését Fadgyas Tamás lábbal hárította. A kipattanó csapatkapitányunk elé került, de ekkor Papucsek Barna tudott becsúszva menteni előle. Egy perccel később viszont a kapunk előtt adódott hatalmas nyírségi lehetőség. Ötvös Bence vette célba a bal alsót, de Pogacsics Krisztián, akinek addig szinte semmi dolga nem akadt nagy bravúrral védett. A kipattanó azonban az érkező Kalocsai László elé került, aki négy méterről a bal kapufát találta telibe. A mérkőzés ezt követően valamelyest kiegyenlítettebbé vált, de még mindig csapatunk előtt adódtak a nagyobb lehetőségek. A jól kontrázó Spari azonban mégis vezetést szerzett miután Ötvös Bence ível a leshatáron álló Hornyák Marcellhez, aki öt méterről ballal kilőtte a kapu bal oldalát. Ez a gól döntőnek bizonyult, bár játékosaink becsülettel mentek előre, de nem tudták feltörni a vendégek védelmét. Sőt, kontrák révén a vendégek még két nagy lehetőséget is kidolgoztak, de Pogacsics Krisztián újabb bravúrokkal védett.

Szurkolóinknak feltűnhetett, hogy a kezdőben Szabó Bálint, míg csereként Godzsajev-Telmán Rabil Ogli is pályára lépett, valamint a meccskeretben ott volt Tratnyek Dániel. A három labdarúgó szerződésére a mérkőzés előtti este került aláírás – tájékoztatta honlapunkat Takács Róbert ügyvezető. Így már mindhárman együttesünket erősítik.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Nyíregyháza Spartacus FC 0–1 (0–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1050 néző. V.: Pintér Cs. (Tóth II., Lémon).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler (Godzsajev-Telmán, 76. p.), Ur, Szabó A., Hadaró – Varjas Z. (Földi, 61. p.), Nagy J. – Erdei (Borbély Á., 81. p.), Szakály A., Szabó B. – Balázs Zs. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Nyíregyháza Spartacus FC: Fadgyas – Svedyuk, Fodor F., Jánvári, Galambos – Sinanovic (Hamed, 53. p.), Papucsek (Kártik, 79. p.), Farkas A., Kalocsai (Starosta, 74. p. ) – Ötvös, Hornyák. Vezetőedző: Gálhidi György.
Gólszerző: Hornyák (84. p.).
Sárga lap: Hadaró (51. p.), Szabó A. (72. p.), illetve Hornyák (80. p.), Kártik (89. p.).

 

Kaposvári Rákóczi FC–Nyíregyháza Spartacus FC
2020. augusztus 1.