Győzelmi reményekkel utazik csapatunk a SC Sopron otthonába, az NB III. Nyugati csoportjának 24. fordulójában.

 

Vasárnap 15 órai kezdettel a Soproni Városi Stadionban lép majd pályára együttesünk, amely még nem talált legyőzőre a tavaszi szezon folyamán. Az SC Sopron elleni bajnokin is minden esély megvan arra, hogy folytatódjon ez a jó sorozat, még úgy is, hogy az eltiltások miatt a szakmai stábnak változtatnia kell az összeállításon.

– Szerencsére a keret több felállásra alkalmas, megvannak az emberek a posztokra, így biztos vagyok abban, hogy meg tudjuk majd oldani a hétvégi feladatot, az eltiltottak hiányában is – mondta Lakatos Gergő, csapatunk belső védője. – Ősszel egy nagyon jó mérkőzésen tudtuk legyőzni a Sopront, most is ezzel a szándékkal utazunk. Jó formában vagyunk, hiszen eddig nem kaptunk ki és végre idegenben is pontokat szereztünk. Ez megadta számunkra a kellő lendületet. Ráadásul az elmúlt fél év során össze is állt a csapat és végre elhisszük, hogy bárki ellen van esélyünk a győzelemre ebben a bajnokságban.

Együttesünk az előző fordulóban is karnyújtásnyira volt a három pont megszerzésétől, még úgy is, hogy közel hetven percig emberhátrányban futballozott az ETO Akadémia ellen. A siker megszerzése nem feltétlenül csak labdarúgóinkon múlt, hiszen Mayer Milán gólját tévesen les miatt érvénytelenítette a játékvezető, aki egy jogos tizenegyest sem adott meg csapatunk számára, mikor Bíró Dominik elől kézzel sodorta el a labdát az egyik védő. Ezek a tényezők pedig nagyban befolyásolták a mérkőzést, hiszen mindegyik csapatunk egy-nullás vezetésénél történt. A sportban jól tudjuk, hogy nincs ha, azonban a kétgólos előny megszerzésével nagy valószínűséggel a három pont is a cukorgyári gödörben maradt volna.

A vasárnap 15 órakor kezdődő bajnoki meccset Sipos Tamás vezeti majd, a két segítője pedig Deme Rajmund és Bencze András lesz.