A Békéscsaba 1912 Előre otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. tizenkettedik játéknapján. A vasárnap 17 órakor kezdődő bajnokit Oláh Gábor vezeti majd, míg segítői Punyi Gyula és Márkus Péter lesznek.

Igazi rangadó vár együttesünkre a tizenkettedik fordulóban, hiszen a tabellán jelenleg második Békéscsaba ellen lépnek pályára labdarúgóink. A negyedik helyen álló együttesünk egy győzelemmel (valamint ha nem szerez pontot a ZTE a Gyirmót ellen) felléphet a dobogó legalsó fokára, ami megkoronázná a csapat eddigi teljesítményét. Nem lesz azonban könnyű találkozó, hiszen két héten belül ez már az ötödik mérkőzés lesz mind a két gárda számára. Csapatunk remek formában van, hiszen az első forduló óta nem talált legyőzőre, bízzunk benne, hogy ez a sorozat nem ebben a fordulóban szakad meg.
– Természetesen szeretnénk a legjobbunkat nyújtani a Békéscsaba ellen is, amely a legjobb csapat azok közül, melyekkel eddig találkoztunk – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Megnéztem az összes mérkőzésüket, az ezeken látottak alapján úgy gondolom, hogy ez lesz a legnehezebb mérkőzésünk. Remélem, hogy nem lesz annyira nehéz, de a Békéscsaba az eddig mutatott játéka alapján egy nagyon jó csapat. Négy kezdő játékosom is sérült, így még nehezebb dolgunk lesz. Idegenben lépünk pályára, ráadásul hosszú út vár ránk, sőt ez lesz az ötödik mérkőzésünk két héten belül. Nem túl jók az előjelek, de így szeretnénk kihozni magunkból a maximumot és eredményesek lenni.
A békéscsabaiak az előző fordulót megelőzően még a tabella élén álltak, azonban 6–3-ra kikaptak Nyíregyházán, így egy helyet visszacsúsztak. Csapatunk nem tudott előre lépni a tabellán, hiszen a Győr ellen a hajrában veszített el két pontot.
– Nem akarok foglalkozni azzal a mérkőzéssel, aki kint volt az látta, hogy mi történt a két bekapott gól előtt – mondta Waltner Róbert. – A szurkolóinknak viszont ezúton is szeretném megköszönni, hogy kellett buzdítottak minket.