A tavasz egyik legjobban teljesítő csapatát fektette két vállra a Kaposvári Rákóczi második számú együttese. Az NB II. Nyugati csoportjának 27. fordulójában a hazai pályán játszó zöld-fehérek 3-1-re győzték le a Sopront. 

Nyolc győzelem, három döntetlen és egy vereség volt a két ex-Rákóczis játékossal, Pintér Attilával és Vadas Zalánnal felálló Sopron tavaszi mérlege a Kaposvár II elleni találkozóig. A Debrecennel pályáedzőként a BL-t is megjárt Bücs Zsolt támadó felfogású csapatot küldött ki a pályára, a kaposvári védők és Rusák kapus azonban állták a sarat. A vajdasági születésű hálóőr két alkalommal is hatalmasat védett egy-egy fejes után az első félidőben, Balázs Richárd 20 méteres lövése után pedig a felső léc mentette meg a hazaiakat.

A félidőben Horváth Árpádot Jammeh Haruna váltotta a Rákócziban, ez a csere a folytatást illetően döntőnek bizonyult. A gambiai játékos az 57. percben lefutotta védőjét, majd éles szögből mintegy 14 méterről laposan lőtte ki a hosszú sarkot, (1-0). A vendégek Gaál Bálint révén a 74. percben egyenlítettek, a soproniak támadója egy kihagyott ziccer után másodszorra már nem hibázott és egy lapos beadást követően 5 méterről passzolt kapuba, (1-1). A heves záporban lejátszott második félidő tartogatott még gólokat#!# a 82. percben Zámbó bal oldali ívelését követően irányt változtatott a labda Vadason, s végül a soproni kapuban kötött ki, (2-1). A soproniak mindent egy lapra feltéve támadtak, de hiába, míg a kis Rákóczinak a slusszpoén is összejött, hisz Haruna a 92. percben az Ilizi kapusról kipattanó labdát 8 méterről vágta a hálóba, (3-1).

A kaposváriak győzelmük ellenére maradtak a 14. helyen, de már csak két pont a hátrányuk az előttük álló Győr II-vel szemben. 

Kaposvári Rákóczi FC II. – Soproni VSE 3-1 (0-0)
Kaposvár, 50 néző. V.#!# Lovas
Rákóczi II.#!# Rusák – Földes, Fotias, Kiss A., Házi – Kirchner (Garai 76.), Kovacic, Zámbó, Thiam – Böjte (Böröczky 82.), Horváth Á. (Haruna 46.) Vezetőedző#!# Barna László
Sopron#!# Ilizi – Fazakas, Baranyai, Vadas, Pintér, Horváth (Gaál 62.) – Varga, Balázs (Seper 82.), Bali -Szabó, Deme. Vezetőedző#!# Bücs Zsolt
Gólszerzők#!# Haruna (57., 92.), Zámbó (82.), ill. Gaál (74.).
Sárga lap#!# Földes, Házi, Rusák, ill. Vadas, Baranyai.

Barna László#!# Sok fiatal kapott lehetőséget a mai mérkőzésen is. Motiváltak voltak a srácok, nagyot küzdöttek, aminek egy szép győzelem lett a vége. 

Bücs Zsolt#!# A vereség ellenére is elégedett voltam a játékosokkal. A végig védekező, szerencsésebb csapat nyert.