A Kaposvári Rákóczi korosztályos csapatai közül több gárda is Tolna megyei ellenféllel csapott össze az elmúlt héten. Sajnos, az NB I-ben szereplő két együttes kikapott a Pakstól, a másodosztályban játszók viszont fényes győzelmeket arattak a Dombóvár és a Bonyhád alakulatai ellen. Utánpótlás körképünk a Somogy Sportja hetilap segítségével készült.

NB I-es utánpótlás bajnokság 
U19 Paks-K.Rákóczi 3-1 (2-1)
Rákóczi#!# Sztropkó – Rittinger, Kiss A., Páger, Vései, Laczkó, Házi, Mikola, Horváth Á., Nagy G., Böjte P. Csere#!# Bakos, Dobos, Garai, Balogh. Edző#!# Richter Sándor
Gólszerző#!# Rittinger
Richter Sándor#!# Az első húsz percben úgy játszottunk, ahogy kell, hiszen a Paks át sem jött a félpályán, nekünk viszont sikerült gólt rúgni. Ezután két nagy egyéni hiba miatt öt perc alatt megfordult az eredmény, s onnantól kezdve már csak birkózás folyt a pályán. Nagyon fontos emberi tulajdonságot gyakorlunk#!# a kudarctűrést.

U17 Paks-K.Rákóczi 3-1 (2-1)

Rákóczi#!# Veriga – Szenászna, Kolumbán, Matucza, Nádori, Pallósi, Hampuk, Bene, Prukner, Vaszilkó, Mayer. Csere#!# Gelencsér, Somogyi, Lőrincz, Darabos, Garai. Edző#!# Bőzsöny János
Gólszerző#!# Pallósi
Kiállítva#!# Prukner, Pallósi
Bőzsöny János#!# Jól kezdtük a mérkőzést, de egyéni hibák és fegyelmezetlenségek miatt veszítettünk. Alapos elemzés után egységesebb és fegyelmezettebb játékot várok, ami eredményt is hozhat. 
A Kaposvári Rákóczi BFLA – Illés Akadémia Szombathely U15-ös és U13-as mérkőzés elmaradt. A kaposváriakat a meccs napján értesítették a szombathelyi elöljárók, hogy a buszukat kirabolták, így nem tudnak elutazni a találkozó helyszínére.

NB II-es utánpótlás bajnokságok

U18 K.Rákóczi-Dombóvár 9-1 (3-0)

Rákóczi#!# Sztropkó – Horváth Á, Tóth B, Kiss A, Tavaszi, Mester (Keresztes), Mayer, Bogdán, Weimann, Németh P, Varga D. (Strángli). Edző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Weimann R. 2, Strángli 3, Mayer M. 3, Németh P. 
Miovecz Zoltán#!# Győzelmünk ilyen arányban is megérdemelt. 
U18 K.Rákóczi-Bonyhád 5-2 (3-0)
Rákóczi#!# Sztropkó – Horváth Á., Tóth B., Kiss A., Tavaszi, Mester, Mayer, Strángli, Weimann, Bogdán M., Kocsis. Csere#!# Varga D., Makai. Edző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Weimann 2, Strángli 2, Kocsis. 
Miovecz Zoltán#!# Örülök, hogy hat ponttal zártuk a hetet. 
U16 K.Rákóczi-Dombóvár 9-0 (4-0)
Rákóczi#!# Gábor – Törzsök (Vörös), Kelemen, Stan, Hadaró, Nagy K. (Vadász), Hirsch, Zsebe, Zrínyi (Csáki), Kovács B. (Kiss G.), Kiss K. (Házi). Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Kovács B. 2, Vadász 2, Zsebe 2, Stan, Kiss K, Hirsch
Horváth Zoltán#!# A mérkőzés teljes egészében a mi akaratunk érvényesült, s ez gólokban is megmutatkozott. 
U16 K.Rákóczi-Bonyhád 7-0 (3-0)
Rákóczi#!# Gábor – Törzsök, Kelemen, Stan, Hadaró, Nagy K., Hirsch, Zsebe, Kovács B., Kiss K., Vörös. Csere#!# Vadász, Csáki, Kiss G., Házi Á., Árvai. Edző#!# Horváth Zoltán
Gólszerzők#!# Kiss K. 3, Zsebe, Nagy K., Árvai, Házi Á. 
Horváth Zoltán#!# Az előzőekhez képest jobb ellenféllel talákoztunk. Az első félidőben játszottunk, a második játékrészben viszont visszavett a csapat, ami most megengedhető volt, de azokon a találkozókon, amikor jobb és erősebb az ellenfél, akkor mindkét félidőben maximális koncentrációra lesz szükség.    
U14 Szentlőrinc-K.Rákóczi 4-0 (3-0)
Rákóczi#!# Borsi – Gulyás, Proszenyák, Csendes, Prukner Á., Grabarics, Nagy K., Vadas, Nagy L., Ujhelyi, Vörös. Csere#!# Károlyi, Orgyán, Kis, Krokovics. Edző#!# Gáspár András
Gáspár András#!# A nagyon jó fizikai állapotú Szentlőrinc ellen megilletődötten kezdett a Rákóczi csapata. A második játékrészben már bátrabban játszottak a Rákóczis fiatalok, de az állandó szentlőrinci mezőnyfölényt nem tudták megakadályozni.  
U13 Lenti-K. Rákóczi 1-2 (0-2)
Rákóczi#!# Fülöp – Dózsa, Fülöp Zs., Galambos, Király O., Török Zs., Horváth Á., Török A., Wolf, Zsálek, Mayer B. Csere#!# Pálfi, Steller, Péterfai.
Gólszerző#!# Zsálek 2. 
Petrók Viktor#!# A csapat az első nagypályás bajnoki mérkőzésen az első félidőben jól és gólerősen játszott, a második ugyan gyengébbre sikerült, de három ponttal gazdagodtak a gyerekek.
U12 Szentlőrinc-K.Rákóczi 1-1 (1-0)
Rákóczi#!# Fülöp – Dózsa, Fülöp Zs., Galambos, Király O., Török Zs., Horváth Á., Török A., Wolf, Zsálek, Mayer B. Csere#!# Pálfi, Steller, Péterfai, Vető. Edző#!# Petrók Viktor 
Gólszerző#!# Péterfai.
Petrók Viktor#!# Az első félidőben még gyámoltalanul játszottunk, de a másodikba az ellenfél fölé kerekedtünk és sikerült döntetlenre hozni a mérkőzést.