Biztató játékkal nyerte meg csapatunk az első felkészülési mérkőzését a szintén harmadosztályú Majosi SE ellen.

 

A felkészülés után az edzőmérkőzések sorozatát is elkezdte formálódó csapatunk, amely elsőként a harmadosztályba feljutó Majosi SE gárdáját fogadta a Rákóczi Stadionban. Együttesünk igen jó felfogásban kezdte a találkozót, szinte rögtön a kezdő sípszó után Harsányi Dániel fejese jelentette az első veszélyt, majd a kilencedikben már a vezetés is megszületett: Pintér Norbert egy távoli, 25 méteres átlövésből vette be a majosiak kapuját. A folytatásban is a sokkal energikusabban mozgó csapatunk akarata érvényesült, s a gólok sem maradtak el. Előbb Zvara Dávid ívelte ki a jobb szélre a labdát Borbély Ákoshoz, aki egy igazítás után tekerte is középre, ahol Varga Balázs védőjét megelőzve fejelt a kapu bal alsó sarkába. A félidő zárásaként pedig egy szépségdíjas találatot varázsoltak a hazaiak a szerdai estébe: Mayer Milán adott középre, ahol Bíró Dominik fordulatból, sarokkal lőtt a kapuba.

A második félidőre mind a két csapat rengeteget cserélt, próbázókkal is fiatalokkal voltak tele a felek, így kiegyenlítettebbé vált a játék. Bár több lehetőség kialakult mind a két kapu előtt, de újabb gól már nem született, pedig csapatunk kétszer is nagyon közel állt ehhez. Először Kálmán Szilárd növelhette volna tovább az előnyt, de a vendégek kapusa hatalmasat védett, majd az utolsó percekben Grabarics Máté állíthatta volna be akár a négy-nullás végeredményt, de a Zólyomi Dávid elleni szabálytalanságért megítélt tizenegyest fölé lőtte. Csapatunk azonban így sok biztató jellel kezdte el a felkészülési mérkőzések sorozatát.

 

Horváth Rudolf: – Izgatottan vártam az első edzőmeccset, hiszen már ezen szerettünk volna győzelemmel kezdeni és egy pozitív képet kialakítani magunkról. Sok próbázó, illetve fiatal kapott szerepet, egyelőre felmérjük még a játékosokat az edzéseken. A hozzáállásukra eddig nem lehet panasz, így elsőre egy biztató képet tudtunk kialakítani magunkról.

 

Kardos Ernő: – Tudom, hogy mire képes a csapatom, s azt is kaptam a meccstől, amit vártam. Vissza kell térnünk arra a ritmusra, amit korábban már megszoktunk az NB III.-ban. A második félidő jobban tetszett, nyilván akkor a Rákóczi egy másik csapattal játszott, de sok pozitívumot láttam, amire lehet építeni. Összességében elégedett vagyok, hiszen egy olyan újra formálódó Rákóczi ellen játszottunk, amelyben van potenciál és lényegesen előrébb tart nálunk. Tudjuk, hogy nem leszünk élcsapat a harmadosztályban, de a majosi közegben sok csapat megszenved majd. Addig is sok munka vár még ránk, a keret is még alakulóban van.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Majosi SE 3–0 (3–0)

Kaposvár, Rákóczi Stadion, 400 néző. V.: Balikó (Meggyesi, Zsiborás).

Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Ipacs – Borbély Á., Harsányi, Perevuznik, Böndi – Zvara, Horváth B. – Ekker, Pintér N., Bíró D. – Mayer M. II. félidő: Ipacs (Horváth F., a 60. percben) – Országh, Heil, Lassz, Perevuznik – Pintér M., Grabarics – Zólyomi, Kálmán Sz., Varga A. – Kovács L. Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Majosi SE I. félidő: Mikler – Széles, Ignácz, Pál A., Petrovics – Orsós T., Keczel igazítás i, Simó, Hock – Ulrich, Pál M. II. félidő: Genczler – Varga B., Polics, Leoneczki, Szekér – Rituper, Kovács L., Jerkovics, Petrovics (Ulrich, a 80. percben), Basics (Hock, a 80. percben) – Sajnovics. Vezetőedző: Kardos Ernő.

Gólszerzők: Pintér N. (a 9. percben), Horváth B. (a 35. percben), Bíró D. (a 41. percben).