Négy csapat képviseli Somogy megyét a labdarúgó Magyar Kupa főtábláján. A megyei selejtezőből a Balatonlelle SE és a Nagyatádi FC jutott tovább, míg a Merkantil Bank Liga NB II.-ben szereplő Kaposvári Rákóczi FC és a BFC Siófok kiemeltként várhatta a sorsolást. Együttesünk szombaton 15 órakor Szombathelyen lép pályára, és az alacsonyabb osztályú ellenfél otthonában szeretné kivívni a továbbjutást.

Szombathelyen, a Király SZE ellen lép pályára a Kaposvári Rákóczi szombaton délután. A mieink számára nem ismeretlen a helyszín, hiszen a nyári felkészülés elején, ezen a pályán hódították el a Király Kupát. Akkor az élvonalbeli Haladást és a szlovák Pohronie együttesét is sikerült legyőzni. Waltner Róbert tanítványainak ezúttal könnyebb dolguk lehet, ugyanis a Vas megyei első osztályban érdekelt Király SZE csapatával találkoznak. A továbbjutás egy mérkőzésen dől majd el. Döntetlen esetén előbb kétszer tizenöt perces hosszabbítás következik, és ha ekkor nem dől el, ki a továbbjutó, tizenegyespárbaj zárja le a csatát.
A Rákóczi a bajnokságban menetel, és a kupában sem szeretne hibázni.
– Mindenképpen győzelemre számítok ezen a találkozón is – mondta honlapunknak csapatunk játékosa, Nagy Krisztián. – A Magyar Kupa-mérkőzésen azok a játékosok kapnak több lehetőséget, akik eddig kevesebb időt töltöttek a pályán, és bízunk benne, hogy mindenki odateszi magát. Jól tudjuk, hogy az alacsonyabb osztályú, fiatal játékosokból álló vasiak felszívják majd magukat ellenünk. Jól szerepelnek a bajnokságukban, van önbizalmuk is, így oda kell figyelnünk az első perctől az utolsóig. Mi örülünk annak, hogy szinte egymást érik a mérkőzések, és már nagyon készülünk a jövő szerdai, Siófok elleni megyei rangadóra. Előbb azonban Szombathelyen szeretnénk teljesíteni a célt.