Újabb három labdarúgóval erősödött a másodosztályú labdarúgó-bajnokságra készülő együttesünk kerete. Hétfőn Beliczky Gergő, Bíró Dominik és Zsiga Ervin is csatlakozott klubunkhoz.

 

A saját nevelésű Bíró Dominik korábban már dolgozott együtt vezetőedzőnkkel, Waltner Róberttel. A fiatal játékosnak nem is olyan régen a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián vezényelt edzéseket Waltner Róbert. Sőt, a 2016/2017-es szezonban NB II.-es bajnoki címet is ünnepelhettek, hiszen nagy fölénnyel megnyerték az U19-es korosztályt. A húsz éves labdarúgó tavaly igazolt az NB II.-es Nyíregyházhoz, de az előző szezonban kölcsönben szerepelt az NB III.-as Nyírbátor együttesében.
– Amikor megkeresett a Rákóczi, nem is volt kérdés, hogy visszajövök Kaposvárra. Az is döntő volt, hogy újra Waltner Róberttel dolgozhatok együtt – nyilatkozta Bíró Dominik. – Remélem, hogy minél több játéklehetőséghez jutok majd és sikeresek leszünk az NB II.-ben.
Beliczky Gergő első NB I.-es mérkőzésen, csereként beállva győztes gólt lőtt a Vasas színeiben. A támadó megfordult a holland másodosztályú FC Zwolle együttesében is, de fél év elteltével visszaigazolt Angyalföldre. A Vasasban lőtte első mesterhármasát is az élvonalban, az MTK ellen. Amikor Beliczky Gergő az 58. percben beállt még 2–0-ra vezettek a kék-fehérek, ám négy perc 26 mp alatt szerzett három találatával megfordította, sőt megnyerte a mérkőzést a piros-kékeknek. A 27 éves támadó legutóbb az NB II.-es ETO FC Győr csapatát erősítette.
– Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni, s kihozni magamból a maximumot – fogalmazott Beliczky Gergő. – Csatárként minél több góllal akarok hozzájárulni a csapat eredményességéhez. Már várom, hogy elkezdődjön a bajnokság, s meg tudjuk mutatni, hogy újoncként képesek leszünk meglepetéseket okozni.
A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatától, amely az előző szezonban még az NB I.-ben szerepelt, s csak az utolsó fordulóban vált biztossá, hogy nem tudja megőrizni élvonalbeli tagságát, a szélső, Zsiga Ervin csatlakozott a kerethez. A 26 éves támadó az előző két szezont is Balmazújvárosban töltötte, s nagy szerepe volt abban, hogy a csapat feljutott az élvonalba, ahol 22 mérkőzésen lépett pályára.
– A legfontosabb szempont az volt, hogy a Kaposvár egy nagy múltú klub, valamint, hogy az elnök és az edző is szerette volna, hogy csatlakozzam a kerethez – válaszolta Zsiga Ervin arra a kérdésre, hogy miért választotta együttesünket, hozzátette#!# nyitott az új kihívásra.
A támadó a lelátóról nézte végig az első, BFC Siófok elleni edzőmérkőzésünket.
– Sok pozitívumot láttam azon a mérkőzésen – mondta Zsiga Ervin. – A csapat kombinatív játéka nagyon tetszett, úgy érzem, hogy ehhez én is hozzá tudok majd tenni.