Újabb nemzetközi felkészülési mérkőzés vár labdarúgóinkra, akik szerdán 13.00 órakor az NK Nafta Lendava ellen lépnek pályára a kaposvári Puskin utcai edzőközpontban.

 

A horvát Varasd után egy újabb remek ellenféllel találkoznak majd labdarúgóink, hiszen a szlovén másodosztályban szereplő NK Nafta érkezik majd Kaposvárra. A lendvai klub – amely január tizedikén kezdte el a felkészülést – eddig négy előkészületi találkozón van túl. Az elsőn kikapott az NB I.-es Zalaegerszegtől (3–2), a másodikon pedig a csapatunkkal egy csoportban szereplő FC Nagykanizsától (3–1). A harmadikat már megnyerte a Lendva, a szintén NB III.-as ZTE II. ellen (1–2), míg a legutóbbin döntetlent játszott a szlovén második ligás NK Krka otthonában (1–1). A Boér Gábor irányította NK Nafta az ötödik helyen telel a szlovén másodosztályban, melynek évek óta meghatározó tagja.

Csapatunk hetedik előkészületi találkozójának is a Puskin utcai edzőközpont ad otthont, ahová a belépés ingyenes.