Gólzáporos mérkőzésen aratott győzelmet csapatunk Dorogon, a három pontnak köszönhetőn pedig története során ötödik alkalommal jutott fel az élvonalba. Hatalmas bravúrt hajtott vége együttesünk, hiszen öt éve alatt visszajutott az NB I-be. Tette mindezt úgy, hogy közben a megyei első osztályt is megjárta.

A mérkőzés előtt hatalmas lehetőség kapujában állt csapatunk, hiszen egy pont is elég ahhoz, hogy öt év után ismét az élvonalba kerüljön együttesünk. Ennek megfelelően kezdte a szakadó esőben játszott találkozót együttesünk. Már a mérkőzés első percében büntetőhöz jutottunk, melyet a hetek óta remek formában futballozó Nagy Richárd értékesített. Dominált a találkozón csapatunk, de a másik kapu előtt is befújt egy büntetőt a játékvezető kezezés miatt. A labda mögé Paudits Patrik állt oda, aki értékesítette a tizenegyest. Vachtler Csaba azonban gyorsan gondoskodott arról, hogy a dorogiaknak ne legyen nagy az örömük. Az egyenlítő találat után egy perccel egy oldalszabadrúgás után fejelt a kapuba jobb oldali védőnk. A szünet előtt jött az újabb kaposvári találat: Nagy Richárd ugratta ki Bíró Dominiket, aki összerúgott a kapussal, a lecsorgó labdát pedig Nagy Krisztián lőtte az üres kapuba. Az eset után Bíró Dominik sérülés miatt kénytelen volt elhagyni a játékteret.
A második félidőben Nagy János lövése jelentette veszélyt a bányászvárosiak kapujára, de ez még kevéssel fölé szállt. A hazaiaknak azonban sikerült újra betalálniuk, ezúttal is Paudits Patrik volt eredményes. A mérkőzés hajrájában viszont magabiztossá tette a győzelmet csapatunk. Előbb Ádám Martin fejelt a hálóba, majd a helyette pályára lépő Rajczi Péter állította be a végeredményt.
A sikernek köszönhetően együttesünk az utolsó forduló eredményétől függetlenül már feljutott a legmagasabb osztályba.

Waltner Róbert: Megérdemeltük a feljutást, hiszen 37 fordulón keresztül nyújtottunk jó teljesítményt. Büszke vagyok a játékosokra, megérdemlik, hogy önfeledten ünnepeljenek!

Dorogi FC–Kaposvári Rákóczi FC 2–5 (1–3)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 700 néző. V.: Kovács J. (Bertalan, Horváth Z.).
Dorog: Vajda G. – Erdélyi, Dlusztus, Nagy Zs., Fodor Á. – Nagyházi (Hegedűs M., 76. p.), Lénárt, Vígh Á. (Barna G., 80. p.), Papp M. (Beke P., 61. p.) – Faragó, Paudits. Vezetőedző: Balogh Pál.
Kaposvári Rákóczi FC: Bonnyai – Vachtler, Ur, Fodor M., Nagy J. – Godzsajev-Telmán (Zsiga E., 61. p.) – Nagy R., Szakály A., Nagy K., Bíró D. (Tömösvári, 43.p.) – Ádám M. (Rajczi, 78. p.). Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzők: Paudits (20. és a 65. p. – az elsőt 11-esből), illetve Nagy R. (1. p. – 11-esből), Vachtler (21. p.), Nagy K. (40. p.), Ádám M. (75. p.), Rajczi (92. p.).

Dorogi FC - Kaposvári Rákóczi FC
2019. május 12.