A Dorogi FC elleni vereséggel búcsúzott csapatunk a Merkantil Bank Liga idei küzdelmeitől, valamint egy időre a másodosztálytól is.

 

A már biztos bent maradó Dorogi FC gárdáját fogadta csapatunk a másodosztály zárófordulójában. A bányászvárosiak ellen szeretett volna egy hosszú nyeretlenségi sorozat végére pontot tenni együttesünk, amely jó felfogásban kezdte a mérkőzést. A kilencedik percben közel állt csapatunk a vezető gólhoz miután Balázs Zsolt ugratta ki Bartos Juliánt, aki berobbanva, két méterről mellé lőtt. A folytatásban kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt, de a szünet előtt ismért felpörgette a meccs ritmusát csapatunk, azonban a több ígéretes lehetőség ellenére sem rezdült meg a dorogi háló.

A második félidőben a vendégek voltak veszélyesebbek, hiszen Szabó Lukas szép mozdulat után rezgette meg a felső lécre, majd egy felszabadítás után Szabó Alex lábáról vágódott a labda a bal alsó felé, Bánki Mártonnak bravúrra volt szüksége a mentéshez. A küzdelmes mérkőzés egyetlen gólja a rendes játékidő utolsó percében esett, de ezt sajnos nem csapatunk szerezte, hanem Délczeg Gergely lekészítése után Tomás Lénárt lőtt a jobb alsóba.

Együttesünk így nem tudta megszakítani a hosszú nyeretlenségi sorozatát, s újabb vereséget könyvelhetett el, aminek köszönhetően nem tudott szépen búcsúzni a közönségtől.

 

Barna László: – Küzdelmes, nem túl látványos mérkőzés volt. Sajnos olyan passzban vagyunk, hogy nem tudtuk gólra váltani a lehetőségeinket, míg az ellenfélnek egy jól eltalált lövés három pontot ért. Sajnálom, hogy nem mindenki élt azzal a lehetőséggel, hogy NB II.-ben tudott játszani, mert egy darabig biztos, hogy nem lesz erre lehetősége a Rákóczi színeiben.

Fenyvesi László: – Az első félidőben is voltak nagy lehetőségeink, de akkor még nem sikerült gólt szereznünk. A másodikban lőttünk kapufát is, igaz, a hazaiaknak is volt egy-egy helyzete, de szerencsére a végén egy szép góllal megnyertük a mérkőzést. Ezzel a megkoronáztuk a remek tavaszi szezonunkat.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Dorogi FC 0–1 (0–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 130 néző. V.: Kovács I. (Baghy, Kovács II. G.).
Kaposvári Rákóczi FC: Bánki – Nagy J., Ur (Dvorschák, 66. p.), Szabó A., Vachtler – Zsirai, Gál – Bartos (Bíró, a szünetben), Balázs Zs. (Sólyom, 87. p.), Andric (Balog A., 80. p.) – Szarka (Orsós T., 66. p.). Vezetőedző: Barna László.
Dorogi FC: Mursits – Kárász, Berkó, Belényesi, Zabari (Szerencsi, 84. p.) – Lénárt – Szedlár, Tóth B. (Csillag, 70. p.), Kanalos, Barna G. (Girsik, 75. p.) – Szabó L. (Délczeg, 75. p.). Vezetőedző: Fenyvesi László.
Gólszerző: Lénárt (90. p.).
Sárga lap: Bartos (45. p.).

Rákóczi FC - Dorog
2021. május 16.