Már 4-0-ra is vezetett a Csákvár a Rákóczi ellen az NB II 16. fordulójának nyitómérkőzésén. A végén Luka Dominic révén kétszer is sikerült gólt szereznünk, így a kiütéses vereség elmaradt.

Csákvári fölénnyel indult a mérkőzés, de az első helyzetre az első negyedóra végéig várni kellett. Ekkor Molnár kanyarította be a labdát Somodi kapuja elé, de a védelem tisztázni tudott. Nem sokkal késöbb jött az első kaposvári helyzet is. Nagy Krisztián vezethette rá a labdát Milinte kapujára, de lövését hárítani tudta a rutinos hálóőr. A 36. percben megszerezte a vezetést a Csákvár. Molnár Tibor futott el a jobb oldalon, centerezését pedig Gajdos juttatta Somodi hálójába (1-0). A nem túl magas színvonalú első félidőben a mieink domináltak, de mivel újabb találat már nem esett, így a csákváriak vonultak előnnyel az öltözőbe.
 
Nem indult jól a Rákóczi szempontjából a második félidő. Több veszélyes csákvári helyzetet is csak szerencsével úsztunk meg, egészen a 66. percig. Ekkor egy jobboldali beadás került érdekes körülmények között Nyilasi Bálint elé, aki öt méterről nem hibázott (2-0). A 73. percben ismét megzörrent Somodi hálója. Gajdos lövésébe Kiss tette bele szerencsétlenül a lábát, és a felpörgő labda a kapus mellett a hálóban kötött ki (3-0). Egy perccel később Gajdossal továbbra sem tudtak mit kezdeni a védőink, és a fejese után már 4-0 állt az eredményjelzőn. Az, hogy nem ez lett a végeredmény, Luka Dominicnak köszönhető. Szélsőnk ugyanis két percen belül, kétszer is egyedül vezethette a labdát Milinte kapujára, és mindkét helyzetét ki is használta.
Az első tavaszi bajnokin így végül 4-2-es vereséget szenvedett az ezer sebből vérző Rákóczi.
Aqvital FC Csákvár – Kaposvári Rákóczi FC 4-2 (1-0)
Csákvár, 400 néző. V.#!# Molnár (Kepe, Kulman)
Csákvár#!# Milinte – Wild, Dulló, Kocsis, Szalai – Molnár Cs.(Mihály, 90.), Domján, Nyilasi, Horváth (Fényes, 84.) – Gajdos, Molnár T. (Varga Z., 87.) Vezetőedző#!# Toldi Gábor
Rákóczi FC#!# Somodi – Kiss M., Kovács O., Vermes (Földes, 49.), Hadaró – Hampuk (Fejős, 85.), Albert – Házi Nagy K., Király (Dominic, 54.) – Rajczi. Vezetőedző#!# Tamási Zoltán
Gólszerzők#!# Gajdos (36., 73., 74.), Nyilasi (66.), illetve Dominic (81., 83.)
Sárga lap#!# Szalai (30.), Molnár (71.), illetve Hampuk (33.), Nagy K. (50.), Földes (79.)