Döntetlent játszott a Merkantil Bank Liga harmadik fordulójában a Kolorcity Kazincbarcika SC ellen együttesünk. A két csapat vezetőedzője így értékelte a kilencven percet:

 

Waltner Róbert, Kaposvári Rákóczi FC: – A kielemeztük a Győr elleni meccsünket, illetve a Kazincbarcika játékát is, és külön felhívtam a játékosok figyelmét a pontrúgásokra, de megint beleestünk ugyanabba a hibába, így nem sikerült győznünk. A játékosok koncentrációja nem maradt meg az utolsó sípszóig, pedig jobban játszottunk több helyzetünk volt és többet birtokoltuk a labdát, így megérdemelten győztünk volna. Az ellenfél az utolsó másodpercig nem adta fel és megbüntette a kevés hibánk egyikét. Sajnos, most egy olyan passzban vagyunk, amelyben az elkövetett hibák büntetnek. Ilyen gólokat nem lehet kapni, így nehéz lesz megszerezni az első győzelmet. Ugyanúgy kezdtük a bajnokságot, mint legutóbb a másodosztályban, aláírnám, ha ugyanaz lenne a vége, de ez most nagyon más. A támadóharmadban mindenki új, előbb össze kell rakni a csapatot, ehhez pedig idő kell. Sok pozitívumot láttam és kevés negatívumot, de az utóbbi miatt lett egy-egy. Eldönthettük volt a meccset, hiszen Szabó Bálint a kapusra vezette a labdát, de hibázott. Ő egy fiatal, tehetséges játékos, aki az elmúlt három meccsből kettőt végigjátszott, ez pedig benne volt a lábában, hiszen egy kicsit hosszan tolta meg a labdát. Azt mondtam az öltözőben a srácoknak, hogy nehéz egy ilyen meccs után, de nem szabad feladni, dolgozni kell tovább. A szurkolóinkra egy rossz szavunk nem lehet, hiszen jó hangulatot teremtettek, de ezt a meccs végén elrontottuk. Ha akkor jobban koncentrálnak a játékosok, akkor mindenkinek szép a hétvégéje, de a foci is ki nüanszokon múlik.

 

Vitelki Zoltán, Kolorcity Kazincbarcika SC: – Nem volt egy feszültségmentes mérkőzés, hiszen azt lehetet látni, hogy mint a két csapat számára nagyon fontos a pont, annak ellenére, hogy még csak a bajnokság elején járunk. Amit terveztünk, azt megvalósították a játékosok, akik nagy akarattal játszottak és sok mindennel megküzdöttek. Sok labda érkezett a tizenhatosunkon belülre, ami nagy fegyelmet és koncentrációt követelt. Amennyiben a kontráink egy kicsit pontosabbak, akkor még nagyobb lehetőségeket is kialakíthattunk volna, de összességében elégedett vagyok az egy ponttal.