Klubunk fiatal labdarúgói is részt vettek a Kutatók Éjszakája elnevezésű országos rendezvénysorozaton. Játékosaink remekül érezték magukat a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Egészségtudományi Karának Kaposvári Képzési Központjában rendezett programokon.

Több programba is bekapcsolódott klubunk kilenc fiatal labdarúgója a pénteki Kutatók Éjszakáján, a PTE Egészségtudományi Karának Kaposvári Képzési Központjában. Játékosaink remekül érezték magukat az eseménysorozaton, ahol több mindent is kipróbálhattak.
– Nagyon sok féle programot kínáltunk, minden korosztály megtalálhattak a számára érdekeset – mondta Stromájer-Rácz Tímea, a PTE Egészségtudományi Karának adjunktusa, képzési igazgatója. – Népszerűek voltak a laboratóriumi, kémiai kísérletek, de ezek mellett fizikai előadásokon, méhnyakrákszűrésen, ultrahangos bemutatón, rajzpályázaton, egészségtudományos játékokon is részt vehettek az érdeklődők, akiket egészen a késő esti órákig vártunk.
– Az egészségsarokban vércukor és vérnyomásmérésre volt lehetőség – folytatta Stromájer-Rácz Tímea. – Élelmiszer kiállítással is készültünk, ahol a fiatalok a körökben igen népszerű élelmiszerekről tudhattak meg minél többet. Ilyen például, hogy mennyit kell sportolniuk egy sajtburger, egy zacskó chips elfogyasztása után, hogy ledolgozzák a kalóriákat. A fiataloknál fennáll annak a veszélye, hogy korlát nélkül eszik ezeket az élelmiszereket, de az igen figyelemfelhívó számukra, hogy egy zacskó chips ledolgozásáért egy órán át kell futniuk.
A PTE képzési igazgatójától azt is megtudtuk, hogy sportspecifikus képzésekkel is várják a hallgatókat.
– Az Egészségtudományi Karon van rekreációs és fizioterápiás szakember képzés, illetve itt található a Sporttudományi Intézet – mondta Stromájer-Rácz Tímea. – A sport osztályokból sokan választják ezeket a szakokat továbbtanuláskor.
– Egyesületünk számára fontos, hogy a futball utáni életre is felkészítsük a játéksokat – fogalmazott Takács Róbert, klubunk technikai vezetője. – Bár fiatal játéksokról van szó, s tudjunk, hogy mindegyik profi akar lenni, de a Kutatók Éjszakáján több képzéssel és az élet más területeivel is megismerkedhettek. Szívesen vettünk részt a programokon.
Csapatunk fiatal labdarúgói több programot is kipróbáltak. A szabadulószobából biológiai és kémia kérdésekre válaszolva kellett kijutniuk.
– Nehéz feladat elé állítottak minket a szabadulószobában – mondta Godzsajev-Telmán Rabil Ogli, csapatunk középpályása. – Nagyon jó dolgokat láttunk a Kutatók Éjszakáján, csapatépítés szempontjából is megérte részt venni a programokon – tette hozzá a labdarúgó.

 

Rákóczi a kutatók éjszakáján
2018. szeptember 28.