Újabb „hatpontos” mérkőzés előtt áll csapatunk; hamisítatlan kiesési rangadó következik az egy hellyel előttünk álló paksiakkal. A találkozó szombaton 16 órakor kezdődik a Rákóczi Stadionban.

Bár még kilenc forduló hátravan az NB I-es labdarúgó-bajnokságból, a Rákóczi szempontjából mindenképp vízválasztó lehet a Paks elleni szombati derbi. Amennyiben a csapat ezt a mérkőzést sem tudja megnyerni hazai környezetben, már-már reménytelen helyzetbe kerül a bennmaradást illetően. Az atomvárosi együttes hét ponttal gyűjtött eddig többet a mieinknél, és a tabella 15. helyén áll.
– Nehéz mérkőzésre számítok, de hát ebben a bajnokságban már nem lesz olyan csapat, aki ellen könnyű mérkőzést játszanánk. Ők is a vereség elől menekülnek, kiesési rangadó lesz, muszáj lesz nyernünk. Igazából ők is masszív védekezésre építenek szerintem, és abból próbálnak kontrázni, én nem gondolom őket rossz csapatnak, főleg nem kiesőnek, de ők következnek, őket kell legyőzni – mondta csapatunk játékosa, Kovács Olivér. 
A paksi csapat nyolc éve tagja az NB I-es mezőnynek. Kaposváron eddig két alkalommal tudtak nyerni, egyszer 5-3-ra, egyszer pedig 2-1-re, emellett kétszer döntetlent játszottak. A Rákóczi hazai pályán háromszor győzte le őket, legutóbb tavaly májusban 1-0-ra, Balázs Benjámin góljával. Egy hasonló siker most szárnyakat adhatna a csapatnak. 
A Paks után a Mezőkövesddel is itthon játszik majd a Rákóczi. Ez a két meccs kulcsfontosságú lehet a bennmaradás szempontjából.
– Valóban kettő hazai mérkőzés következik, mindkettő nagyon fontos, de igazából már mindegyik meccs nagyon fontos nekünk, úgyhogy felesleges ezt mondani, a Paks is utolsó előtti most, nem megy nekik jól mostanában, tizenkilenc pontjuk van, úgyhogy abszolút a mostani, meg a jövő heti meccs is vízválasztó lesz – fogalmazott Bőle Lukács.  
Amiben reménykedhetünk, hogy a Paks szeptember 13-a óta nem nyert bajnoki mérkőzést, igaz, akkor épp ellenünk aratott 2-0 arányú győzelmet. Csertői Aurél csapata legutóbbi idegenbeli fellépésén pontot rabolt a Honvéd otthonában, remélhetőleg ez a Rákóczi Stadionban ez nem sikerül majd Égeréknek.