Szerdán délután megkezdi szereplését a Ligakupában a Rákóczi futballcsapata. A kaposváriak a Videoton, a Pápa és a ZTE együttesével kerültek egy csoportba, és első mérkőzésüket szerdán 18 órától vívják hazai pályán a székesfehérváriakkal. A zöld-fehérek tavaly a legjobb nyolcig meneteltek ebben a sorozatban, amelynek fő célja, hogy azok is játéklehetőséget kapjanak, akik az NB I-ben kevesebbet szerepelnek.

A kaposvári együttes az NB I-es pontvadászat első hat fordulója után hét ponttal a nyolcadik helyen áll. A közönség kellemes élményekkel gazdagodott, a legutóbbi, pápai fellépés viszont a felejthető kategóriába került. A Rákóczi futballistái a két hetes bajnoki szünetben sem pihennek#!# megkezdik Ligakupa-szereplésüket. A fiúk a Videoton, a Pápa és a ZTE együttesével kerültek egy csoportba. 
– A klub a nyáron úgy döntött, hogy az NB III-as bajnokcsapatot elindítja az NB II-ben, hogy a fiatalok komolyabb felnőtt bajnokságban edződjenek. Ezt bevállaltuk, de nemcsak a másodosztály, hanem a Ligakupa is remek játéklehetőség lesz a fiataloknak, és ebben a sorozatban is igen vegyes csapatok fognak játszani – mondta Prukner László vezetőedző. 
A C csoport első fordulójában a Videoton lesz a kaposváriak ellenfele, a találkozó szerdán 18 órakor kezdődik a Rákóczi stadionban.