Barna László edző szerint igazi értékmérő lesz a Rákóczi II. szombati bajnoki mérkőzése#!# a fiúk az NB II legerősebb csapatát, a Gyirmótot látják vendégül a stadionban. A találkozó 18 órakor kezdődik.

A kaposvári fiatalokra szerdán is komoly feladat várt#!# a Vrucinával és az új szerzeményekkel megerősített együttes a Videotonnal meccselt a Ligakupa első fordulójában, és 1-1-es döntetlent játszott.

– Igazából az volt a fontos, hogy azok a játékosok, akik kevesebbet játszottak az NB I-ben, meg tudják mutatni magukat, és újra tétmeccsen lépjenek pályára, csakúgy, mint a hétvégén az NB II-ben. Az eredmény mindig fontos, de ezúttal sajnos nem tudtuk legyűrni ellenfelünket – értékelt Barna László edző. .
– Nem vagyunk elégedettek az egy ponttal, mert megvoltak a lehetőségeink a győztes gól megszerzésére. Jó lett volna győzelemmel kezdeni a sorozatot – tette hozzá a Rákóczi védője, Major Ádám. 
A Rákóczi II. az első három fordulóban három döntetlent ért el az NB II nyugati csoportjában. 
– Sok játékos azzal találkozott, hogy a másodosztályban sokkal gyorsabb a játék és jobb futballisták ellen kell játszaniuk – folytatta Barna László. – Megálltuk a helyünket mindenhol, nem tudtak bennünket lejátszani az ellenfelek. A hétvégi összecsapás igazi mérce lesz, mert az NB II legjobb csapatával játszunk. Bízom a játékosokban, és abban, hogy mindenki odateszi magát, és meglepetést tudunk szerezni.

A listavezető Gyirmót elleni találkozó 18 órakor kezdődik a Rákóczi Stadionban.